Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Pedig a 42 éves, ambiciózus politikus azt tűzte ki célul maga elé, hogy az érettségi után egyetemre is felvételizik – közölte a Főtér.ro.
Most már biztos, hogy az idei kiírásban nem szerzett érettségi diplomát a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) Vrancea megyei alelnöke, Daniel Moroşanu. Azonban hiába ért el egészen jó eredményt történelemből és földrajzból (7,55, illetve 8,65), a román vizsga kifogott rajta: arra a teljesítményére csak 3,60-at kapott. Ez pedig nem volt elegendő a boldogsághoz. Persze azonnal élt az óvás jogával, de sokat az sem segített: 15 századdal megnőtt ugyan a jegye, de ez még mindig csak azt jelenti, hogy újra kell próbálkoznia az érettségi következő kiírásán.
Amihez sok sikert kívánunk neki, elvégre a kormánypártnak igencsak szüksége van a képzett elmékre. Amúgy mások szerencsésebbnek bizonyultak, a sikeresen érettségizettek aránya ugyanis az óvások után 62,9 százalékról 64,5-re nőtt – írta meg a Főtér.ro. Az érettségire készülő úriemberről amúgy már korábban is jelent meg cikk a Mandineren, még a reménykedés időszakából.