Gurmai Zitát kiküldték az italboltból, ahová a Hír Tv elől menekült

2020. május 20. 18:28

Túl fiatal még a délelőtti vásárláshoz. Bónuszként gyűjtésünk a Gurmai-mémekből.

2020. május 20. 18:28

Kénytelenek voltak kiküldeni a HírTv stábja elől egy italboltba menekülő MSZP-s Gurmai Zitát – mondták el a Mandinernek az üzlet munkatársai. A szocialista képviselő ugyanis menekülés közben vélhetően elfeledkezett az érvényben lévő kormányrendeletről, amely szerint 9 és 12 óra között csak 65 év felettiek vásárolhatnak az üzletekben. Gurmai még messze van ettől a kortól, így

belépésével a megszegte koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozást.

Azaz, ha Szarvas Szilveszter, a HírTv munkatársa még várt volna pár percet, újra megkísérelhette volna válaszra bírni az MSZP-s politikust.

A Képviselői Irodaház közvetlen szomszédságában található italkereskedés munkatársai elmondták, hogy számos politikus rendszeres vásárlójuk, és pártállástól, valamint saját politikai meggyőződésüktől függetlenül minden képviselőt szívesen látnak. Közölték azt is, hogy

Gurmai Zitát a nap bármely másik szakaszában örömmel kiszolgálják.

A Hír Tv stábja egyébként arról szerette volna megkérdezni a szocialista politikust, hogy hogyan kommentálná, Kúria ítéletét, amely szerint Gyöngyöspatának az iskolai szegregáció miatt százmillió forintot kell kifizetnie több roma családnak, tekintve, hogy a megkülönböztetés a romákat az MSZP kormányzása alatt érte.

Gurmai Zita nagy futásáról számos vicces videó készült azóta, összegyűjtöttünk néhányat ezek közül. Ön szerint melyik a legjobb?

Gurmai az angolna

Egerszegi Krisztina Gurmai Zita az olimpián

Benny Hill Zita

Gurmai 220 felett

Forma 1

és persze az elmaradhatatlan Forest Gumprmai

A videókat a Hír TV Informátor című műsorának követői készítették.

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2020. május 22. 18:23
... mit futkározik! Mondhatta volna röviden, hogy 'boldog karácsonyt!' Vagy hogy 'Bicske'! De nem, neki futkároznia kellett... micsoda feltűnési viszketegség!
syphax
2020. május 22. 17:09
Én azért nem zárom még ki azt az eshetőséget sem, hogy Zitukánk EGYSZERŰEN BEKAKILT, OSZT' ÜSTÖLLÉST KERESETT MAGÁNAK A SAJÁT (RÉSZLEGES) TISZTÁBATEVÉSÉHEZ EGY ITALBOLTI MOSDÓT....
Vakfolt
2020. május 22. 14:17
Rendesen kimaxolták dagimami gurulását..
Cserna János
2020. május 22. 01:14
Mire gondol?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!