A találkozó felénél láttam, ők lényegében azért jöttek, hogy átlépjenek a DK-ba

2020. március 05. 07:34

Most mit mondhattam volna? Interjú.

2020. március 05. 07:34
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc

Magyar Narancs (MN): Amikor polgármesterekről van szó, önt azért tájékoztatják?

Gyurcsány Ferenc (GYF): Én tudtam róla először. Ebben a szobában reggel kilenctől egyig-kettőig tárgyalok, aztán délután négytől este nyolcig-kilencig. A művészeti és tudományos élet képviselői, üzletemberek, politikusok váltják egymást. Az elmúlt két-három hónapban az összes budapesti ellenzéki polgármesterrel beszélgettem, nagyon sok vidékivel is.

MN: Tehát először önnel beszéltek a volt MSZP-s polgármesterek, és aztán jelentkeztek hivatalosan a DK-ba?

GYF: Itt ültek nálam, a legőszintébben azt hittem, hogy Budapestről, az országról fogunk beszélni. A találkozó felénél láttam, ők lényegében azért jöttek, hogy átlépjenek a DK-ba. A maradék időben arról beszélgettünk, hogy átgondolták-e, hogy milyen a viszonyuk a helyi DK-val. Kiderült, hogy magukban ezt már elrendezték. Most mit mondhattam volna? Abban maradtunk, hogy akit kell, belül tájékoztatunk, és egy-másfél hét múlva tartunk egy sajtótájékoztatót. De egy nap alatt kiszivárgott az Indexhez.”

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. március 05. 23:37
1. megjegyzés: A "legőszintébb" az mennyire őszinte? 2. megjegyzés: A találkozó valószínűsíthető lefolyása: A találkozó eleje: "Jó napot kívánunk, Gyurcsány elvtárs!" "Jó napot, elvtársak!" A találkozó fele: "Szeretnénk átlépni a DK-ba!" "Rendben van. Holnap reggel 8-kor jelentkezzenek a pártigazgatónál!" A találkozó vége: "Köszönjük, hogy elfogadta a jelentkezésünket!" "Nincs mit, elvtársak! Remélem, nem fogok csalódni Önökben!" :-)
tango47
2020. március 05. 17:51
Blaha Lujza a kertek alatt sincs a Hibbanthoz képest.
Kopa
2020. március 05. 17:08
-Ebben a szobában írtam meg azokat az e-maileket az összes polgármesternek, hogy irány a dk. A többi meg nem jelentkezett. -Milyen vitrin? Ja ez itt a hátam mögött? Nem, nem itt őrzöm a szakdolgozatomat. De ne kérdezze, úgy se kínálom meg.
Akrobata
2020. március 05. 15:14
Harman beszelgetnek az irodaban es masnapra valahogy kiszivarog.....erdekes....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!