A DK nem vesz részt az új alkotmánybíróról szóló szavazáson

2020. március 23. 09:38

Juhász Miklós személye több, mint aggályos!

2020. március 23. 09:38
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

„A Demokratikus Koalíció nem vesz részt az új alkotmánybíróról szóló szavazáson, akinek a személye több, mint aggályos!

Juhász Miklóst javasolta az Alkotmánybíróság új tagnak Balsai István helyére. Juhász köztudottan elkötelezett fideszes pártkatona, akinek a jelöléséről nemhogy nem voltak hajlandóak egyeztetni szélesebb körben, de a múltja sem éppen feddhetetlen. Juhász Miklóst ugyanis, mint az kiderült, korábban már elítélték bennfentes információval való visszaélésért. Juhász Miklós volt továbbá az, aki a Gazdasági Versenyhivatal elnökeként jogilag jóváhagyta, hogy a Fidesz egy kézbe vonja össze a különböző médiumokat, amiről később bírósági ítélet mondta ki, hogy jogellenes.

A Demokratikus Koalíció a korábbi gyakorlatának megfelelően nem hajlandó részt venni az új fideszes alkotmánybíróról való szavazáson. Juhász Miklós alkotmánybíróvá való jelölése több, mint aggályos; mi, európai magyarok úgy látjuk, hogy az alkotmánybírók szerepkörébe nem fér bele sem az elvakult pártelkötelezettség, sem az, hogy korábban elítélték egy ilyen kényes ügyben, sem pedig az, hogy végigasszisztálta, ahogyan a Fidesz bekebelezi a különböző médiafelületeket. A jelenlegi helyzetben kiemelten fontos lenne, hogy egy nagy tekintélyű, a magyar polgárok jogait védő, pártoktól független alkotmánybírónk legyen, Juhász Miklós azonban ezen feltételek egyikének sem felel meg.”

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. március 23. 13:19
A kislomnici megint lemaradt...:) :) :)
matykox
2020. március 23. 11:56
A szer Debil Kutyák pártja tiltakozik? Príma, akkor ez a Juhász jogász az, akit meg kell választani!
CirmoS
2020. március 23. 11:09
Egy a lényeg! Bárki, de BÁRKI lenne a jelölt, a DK válasza NEM! Bármikor, bármilyen ügyben, NEM! A kérdést nekik már alapból így kellett volna feltenni: ugye önök NEM szeretnék Juhász Miklóst?..... Ők mindenre ZSIGERBŐL, NEM! Bezzeg ha valami igazi ócska libsi jelölt lenne, akkor Nem, ja DE!.......
Pesti Kornél
2020. március 23. 10:45
Itt aztán lehet dalolni " Egy vérből valók vagyunk! "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!