Kásler: Minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához

2020. február 04. 12:55

Magyarországon Európában az elsők között állították össze a nemzeti rákellenes programot, amely az Egészségügyi Világszervezet egyik „alapmunkája” lett – emlékeztetett a miniszter.

2020. február 04. 12:55

Magyarországon minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához – mondta az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós kiemelte: mind a labordiagnosztika, mind a modern sugárterápiás eszközpark rendelkezésre áll a gyógyításhoz, és Magyarországon minden rákellenes gyógyszer ingyenesen hozzáférhető, a társadalombiztosítás több mint 350 daganatellenes gyógyszert finanszíroz. A miniszter úgy fogalmazott, a rákellenes világnap lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a megbetegedésekre, elsősorban a megelőzés fontosságára.

Emlékeztetett, Magyarországon Európában az elsők között állították össze 1993-ban a nemzeti rákellenes programot, amely az Egészségügyi Világszervezet egyik „alapmunkája” lett. Mint fogalmazott, a daganatos megbetegedések elleni küzdelemnek több „tétele” van, így az életmód, a táplálkozás, vagy a kémiai rákkeltő anyagok kiszűrése, tehát azok a tényezők, amelyek hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához. A másik fontos lépés a megelőzésben, hogy a daganatokat olyan stádiumban ismerjük fel, amikor még nem okoznak tünetet – mondta, hozzátéve, populációs szintű szűrésre mindössze három szerv – az emlő, a méhnyak és a vastagbél – esetében van lehetőség.

A diagnosztikában és a terápiában is minden lehetőség adott – közölte az onkológus professzor. A patológiai vizsgálatok közül kiemelte a molekuláris patológiai vizsgálatokat, amelyek a tumorok biológiai tulajdonságait célozzák, hogy mely daganatképző kóros gének jelenléte felel az adott betegben a rosszindulatú elváltozás kialakulásáért. A szűrésekről szólva Kásler Miklós kiemelte, hogy a méhnyakrák kialakulásáért felelős humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltásnál az átoltottság 80 százalékos, és 2018 őszén elindult a vastagbélszűrés. Utóbbival kapcsolatban beszámolt arról, hogy 570 ezer érintett lakosnak küldtek levelet a vizsgálatra, és 170 ezer esetben vissza is küldték a mintát. Az eredmények alapján nyolcezer esetben javasoltak további kolonoszkópiás vizsgálatot, amelynek során 2500 esetben úgynevezett rákmegelőző állapotot, háromszáz esetben pedig már daganatot diagnosztizáltak.

Kásler Miklós említést tett a háziorvosi praxisoknak 10,5 milliárd forintos kerettel meghirdetett Három generációval az egészségért programról, amellyel – egyebek mellett – szintén a megelőzés, a szűrésekre való mozgósítás a fő cél. Az utolsó tíz évben az állam csaknem 90 milliárd forintot fordított az onkológiai struktúra felépítésére, korszerűsítésére – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a magyar onkológia és az Országos Onkológiai Intézet felkészültsége tette lehetővé, hogy tavaly Budapesten megalakulhatott a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KötőDániell
2020. február 04. 15:34
A rákos megbetegedések jókora részét sajnos későn fedezik fel, mert az emberek nem fordulnak időben orvoshoz. Ez nem csak a várólisták bűne, hanem főleg annak hogy az emberek többsége jobban hisz az internetes önjelölt gyógyító kozmetikus oknak mint az orvosoknak. Ebben valljuk be sok Sára van az orvosok ellen hergelő propagandának. Több ország van élés után mondhatom hogy semmi szégyellni valónk nincs ezen a téren.
BossN
2020. február 04. 15:12
Merthogy egy végzős évfolyam fele eleve nyugatra készül.
BossN
2020. február 04. 15:11
Orvosok is vannak?
Andilla
2020. február 04. 14:15
Szép a program, de azt is tudjuk, milyen a valós helyzet az ellátásban. Egy biztos: a rákból nem (sem) elsősorban attól fog meggyógyulni valaki, ha Állambácsira hagyatkozik. Egyik országban sem. Üdv, egy 12 éve gyógyult nő
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!