Szombathely: volt alpolgármester indul a jelenlegi ellen

2019. szeptember 04. 14:29

Marton Zsolt volt fideszes alpolgármester egy helyi egyesület színeiben indul el abban a körzetben, ahol egy jelenlegi fideszes alpolgármester is elindult – értesült a nyugat.hu.

2019. szeptember 04. 14:29

Mint azt a portál megírja, az augusztusi szóbeszéd beteljesült, Marton valóban elindul a Pro Savaria nevű mozgalom jelöltjeként Szombathely 2. választókerületében. A dolog pikantériája az indulással kapcsolatban szerintük az, hogy itt összesen hárman indulnak, akik közül ketten a Fidesz-KDNP színeiben lettek városvezetők: Marton Zsolt 2010 és 2014 között, míg Illés Károly a jelenlegi ciklusban lett alpolgármester.

A baloldalt segítheti Marton?

Kettejük mellett Bokányi Adrienn, a Hajrá Szombathely! egyesület vezetője indul, baloldali hátszéllel. Mint a nyugat.hu megállapítja, a mostani felállásban, akárcsak öt éve, idén is izgalmas verseny várható. Akkor – emlékeztetnek – Bokányi Adrienn és Illés Károly nézett szembe egymással, kettejük harcát Illés nyerte, aki összesen 72 szavazattal kapott többet Bokányinál, de csak azért – teszik hozzá – mert egy volt MSZP-s jelölt baloldali szavazatokat vitt el előle.

A nyugat.hu értékelése szerint Marton indulásával az a feltételezésük is beigazolódott, hogy Szombathely volt és jelenlegi alpolgármesterei állnak össze a Fidesz ellen. Hiszen – ismertetik – a Pro Savariát gyakorlatilag Molnár Miklós alpolgármester irányítja, és a választásokon a Fidesszel nyáron szembefordult Koczka Tibor jelenlegi alpolgármester polgármesterjelöltségét támogatja.

Martonról egyébként megállapítják, hogy meggyőződéses jobboldali, így valószínűsíthető, hogy Illés Károly elől fog majd elvinni szavazatokat, ezzel pedig a baloldali induló, Bokányi Adrienn esélyeit növelheti közvetetten. Ha Marton nem nyeri a választókörzetet, listán még bejuthat a közgyűlésbe, azonban a nyugat.hu szerint a Pro Savaria listája még nem nyilvános.

Pro Savaria egyenlő Jobbik?

Frissítés: Koczka Tiborról a helyi Fidesz közleményt adott ki szerdán – amit a nyugat.hu hozott nyilvánosságra – ezt változtatás nélkül közöljük:

„Ezúton szeretnénk nyilvánvalóvá tenni: Koczka Tibor azon lépésével, hogy a Jobbik és Molnár Miklós jelöltje lett az önkormányzati választásokon, a Fidesz-MPSZ vonatkozó alapszabályi rendelkezése alapján a párttagsága megszűnt. Egyszerűen fogalmazva, innentől Koczka Tibornak semmi köze nincs a Fidesz Magyar Polgári Szövetséghez.

A helyi Fidesz szervezet erős és egységes, ennek egyik bizonyítéka, hogy Koczka Tibor egyedül maradt árulásával a párton belül, köszönhetően elmúlt 5 éves csapnivaló munkájának és kiállhatatlan stílusának. Lépésével Koczka Tibor csatlakozott ahhoz a Molnár Miklóshoz, aki nemes egyszerűséggel odadobta az eddig konzervatív értékek mentén szerveződött Pro Savaria Egyesületet a Jobbiknak.

Kijelenthető az is, hogy nincs ellenzéki egység Szombathelyen, hiszen a jelenleg közgyűlési többséget együttesen adó MSZP-DK-Jobbik és Molnár Miklós nem volt képes megegyezni egymással, és külön ellenzéki jelölteket állítottak a Fidesz-KDNP jelöltjeivel szemben. Teljesen egyértelmű tehát, hogy aki Neményre szavaz, az a Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba által képviselt politikát támogatja, a Koczka Tiborra leadott voksok pedig jobbikos szavazatok.

A város fejlődésének egyedüli garanciája az, ha a kormánypártok által támogatott Balázsy Pétert és csapatát tisztelik meg bizalmukkal a szavazók, mivel az ellenzéki oldalon tapasztalható zűrzavar évtizedekre visszavetheti Szombathely jövőjét.

Illés Károly
a Fidesz-MPSZ szombathelyi szervezetének
elnöke”

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dpiroska
2019. szeptember 04. 16:55
Én úgy vettem észre, hogy Szombathelyen már 2010 óta az ellenzéki pártok hangzatos "civil" egyesületek mögé bújva indulnak a választásokon (Éljen Szombathely, Pro Savaria). Hatalomra kerülésük esetén ferengi törvény uralkodna (a vagyonszerzés szabályi), ahogy Ipkovich idejében volt.
3M..
2019. szeptember 04. 15:49
Szombathelyről már egy éve tilos írnia, a kormánypárti sajtónak. Aki ezt megszegi, azonnal kirúgják a munkahelyéről. Szombathelyen a vasi megyszékhelyen már egy éve beköszöntött egy Fidesz nélküli világ, egy szebb jövő. A többi megyeszékhelyen is pattanásig feszült a helyzet fideszes berkekben. A választás után lavina indul el, amely a történelem szemétdombjára küldi ezt a korrupt bandát. Szebb Jövőt!
Mich
2019. szeptember 04. 15:37
Van az a pénz...
balbako_
2019. szeptember 04. 15:06
A Fidesz nagy párt, a legnagyobb, és ott előfordul ilyen szégyenletes eset.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!