Antall József és idősebb Bush elnök emlékezete

Magam csak egy kézfogás erejéig találkoztam, 1989 nyarán, az akkori amerikai elnökkel, apámhoz viszont közeli jó viszony fűzte.

1991 reményteli nyarán, amikor a nyirokrák remisszióban volt, s az ország talán egy kicsit jobb állapotban, épp a nagyanyámnál – apám anyjánál – voltunk a szokásos hétvégi családi látogatáson, s a pápa-látogatást, meg az aktuális orosz puccsot tárgyaltuk, amikor jelentkezett a külügy, hogy Bush akar a miniszterelnökkel beszélni. Ez a Ferenciek terén, a Kárpátia feletti nagy lakásban volt, ahol én voltam gyerek, s nagyanyám Jeszenszkyékkel lakott ott együtt.

Bementünk a parlamentbe, s bent ültem, amikor a kihangosított telefonon beszéltek. Bush arra volt kíváncsi, hogy az apám mit gondol az orosz helyzetről. Ő nagyjából azt mondta, hogy Gorbacsovnak vége, nem fogja tudni egybetartani a Szovjetuniót, viszont nem szabad elismerni a puccsistákat. Az önálló Oroszországra, meg Jelcinre kell tenni. S azt is tanácsolta, most kell elismerni a balti államok függetlenségét, amit az amerikaiak könnyen megtehetnek, mert formálisan sose ismerték el a balti államok bekebelezését.

Egyébként 1990 karácsonya előtt volt Párizsban egy atlanti csúcs, ahol az apám az orosz veszélyről, meg a széteső államok helyén keletkező káoszról, az ellenőrizhetetlen fegyveres erőkről beszélt. Nagy sikere volt a szövegnek,

Apám sokáig őrizgette, nem tudom mi lett vele.

A párizsi csúcs reggele amúgy drámai volt. A megkezdett kemoterápiától akkor kezdett hullani a haja... Ez 28 éve volt, így december elején.