Kutató: A pakisztáni istenkáromlási törvény ürügy koncepciós ügyekre

2018. november 05. 11:56

Incze Nikoletta elmondta, tolerancia szempontjából Pakisztán az ötödik legrosszabb ország a keresztények, illetve más vallási kisebbségek számára a világon.

2018. november 05. 11:56

A Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója szerint a feljelentők az istenkáromlást tiltó törvényt arra használják fel Pakisztánban, hogy koncepciós ügyeket kreálva bánjanak el ellenségeikkel.

Incze Nikoletta az M1 aktuális csatornán a Pakisztánban istenkáromlásért elítélt, majd felmentett keresztény nő, Asia Bibi esetével kapcsolatban beszélt a blaszfémiát tiltó, 1986-ban elfogadott, halálbüntetéssel fenyegető pakisztáni törvény felhasználásáról.

Felidézte: Asia Bibit 2010 novemberében ítélték halálra istenkáromlás miatt Pandzsáb államban. Munkatársai vádolták meg azzal, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról. A nő szerint munkatársai kezdeményeztek konfliktust, mivel úgy gondolták, keresztényként bemocskolja őket azzal, ha közös tartályból iszik velük. 

Asia Bibi ügye hiába zárult felmentéssel szerdán, a pakisztáni kormány engedett az országban élő keményvonalas iszlamisták nyomásának és megtiltotta a nőnek, hogy elhagyja az országot – fűzte hozzá.

Elmondta: több emberjogi szervezet felhívta arra a figyelmet, hogy tolerancia szempontjából Pakisztán az ötödik legrosszabb ország a keresztények, illetve más vallási kisebbségek számára a világon. Pakisztán 200 millió lakosságának 96 százaléka muszlin, alkotmányában az iszlám alapelvei érvényesülnek, így fogadhatták el az istenkáromlást tiltó törvényt is. Blaszfémia miatt még sosem hajtottak végre halálost ítéletet Pakisztánban – tette hozzá Incze Nikoletta.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. november 05. 12:51
"Írástudatlanság 2015-ben: 42%. (férfiaknál 30%, nőknél 54%) 1960-tól 2015-ig a lakosság több mint négyszeresére nőtt. Az 1990-es évek elejétől erőteljes kiáramlás indult meg Nyugat-Európába, a kőolajtermelő arab országokba és az USA-ba is. A Közel-Keleten dolgozó nagy számú vendégmunkás hazautalásai is fontos bevételnek számítanak. A legtöbb pakisztáni főleg csapátin (vékony, nem kelesztett kenyér) rizsen és zöldségen él. A hús a legtöbb embernek megfizethetetlenül drága. Az ország egyes területei nagy fokú biztonsági kockázatot jelentenek az utazók számára. Az országban az analfabéták száma miatt a televízió nagyobb szerepet tölt be az emberek életében, mint az újság. 1000 lakosra 170 tévékészülék jut."
Tehetős Totó
2018. november 05. 12:26
Hűha! Milyen lehet az első négy... (Lehet, hogy a Helsinki Bizottság szerint Mo. is köztük van?)
Mr.Falafel
2018. november 05. 12:19
Nem hallottam sivalkodni az ENSZ főtitkárt és emberi jogi izéjét sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!