Áder: Ki kell mondani, hogy az aradi vértanúk áldozata nem volt hiábavaló

2018. október 06. 13:06

A köztársasági elnök Kemecsén tartott ünnepi beszédet szombaton. Áder János hangsúlyozta, 1848-49 szabadságvágya a magyarok lelkében, gondolataiban és értékrendjében olyan erős alapra épült, hogy soha többé nem tudta lerombolni egyetlen korszak sem.

2018. október 06. 13:06

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példája és hűsége erősítette a későbbi nemzedékek magyarjaiban azt az elszánást és hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték, amelyhez ragaszkodnunk kell – jelentette ki a köztársasági elnök szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, Répásy Mihály honvédtábornok sírjánál.

Áder János az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta, 1848-49 szabadságvágya a magyarok lelkében, gondolataiban és értékrendjében olyan erős alapra épült, hogy soha többé nem tudta lerombolni egyetlen korszak sem.

Kemecsén, ahol a magyar honvédsereg tábornoka szülőföldjére hazatérve örök nyugodalomra lelt, és Magyarországon mindenütt, minden március 15-én és minden október 6-án ki kell mondani, hogy az aradi tizenhárom vértanú, Batthyány Lajos, Répásy Mihály és még nagyon sokak áldozata nem volt hiábavaló – hangsúlyozta beszédében az államfő.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csaba1848
2018. október 07. 11:21
Képzeljétek városomban Vácott tegnap bor és pálinka fesztivált engedélyezett(vagy szervezett, nem tudom..)a jobbos önkormányzat. Komolyan ennyire sötétek?
Palepoli
2018. október 07. 00:55
Ezt jelenti az erkölcsi győzelem. Amit sokan nem értenek.
Nemaztmondták Feri!
2018. október 06. 22:00
És még valami. Egy kis behelyettesítés. Ez hogy hangzana??? Minden holokauszt emléknapon ki kell mondanunk, hogy hatmillió zsidó elégetése nem volt hiábavaló. (K)Áder lemondhatna, vagy min. bocsánatot kérhetne, ha lenne önbecsülése.
Nemaztmondták Feri!
2018. október 06. 21:52
Ízlelgessük kicsit: 13 ember gyalázatos és gyáva halomraöldösése nem volt hiábavaló... Ez hülyébb, mint a plagibá. Az ilyen ál'amelnökök léte viszont rettentően hiábavaló. Elolvasta egyáltalán, amit írtak neki, mielőtt felszavalta? Hányinger. Ez nem Fidesz-nemfidesz kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!