Ukrajnának nem tetszett a tusnádfürdői beszéd

2018. augusztus 03. 16:12

Az ukrán külügyminisztérium bekérette az ideiglenes magyar ügyvivőt, tiltakozásul Orbán Viktor magyar kormányfő tusnádfürdői beszédében Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban tett „barátságtalan” kijelentései miatt.

2018. augusztus 03. 16:12

Ukrajna kész megtagadni a belépést az országba a Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztostól, ha Magyarország nem ad megfelelő magyarázatot arra, hogy miért hozta létre a tisztséget – közölte az ukrán külügyminiszter-helyettes a Jevropejszka Pravda ukrán internetes kiadvánnyal pénteken.

 Vaszil Bodnar elmondta, hogy az ukrán kormány várja a hivatalos magyarázatot magyar partnereitől, de Budapest egyelőre hallgat.

Ha nem lesz az elvárásainknak megfelelő reagálás, ha nem lesz kimerítő magyarázat és változtatás a tisztség megnevezésében, akkor Ukrajna kénytelen lesz keményen reagálni, nem kizárva a beutazás megtiltásának lehetőségét sem, jóllehet, mi ezt természetesen nem szeretnénk” – közölte. A külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy Ukrajna elfogadhatatlannak tartja Magyarország beavatkozását a belügyeibe, és a diplomáciai befolyásolás minden lehetséges eszközét fel fogja használni. 

Ezt Magyarország részéről egy újabb lépésnek tekintjük abban a destruktív, provokatív cselekménysorozatban, amelynek az utóbbi időben tanúi vagyunk, a tárgyalásokon az utóbbi időben elért haladás ellenére” – tette hozzá Vaszil Bodnar. Az ukrán külügyminisztérium csütörtökön bekérette az ideiglenes magyar ügyvivőt, tiltakozásul Orbán Viktor magyar kormányfő tusnádfürdői beszédében Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban tett „barátságtalan” kijelentései miatt. 

Az ukrán fél a magyar diplomatának tiltakozó jegyzéket adott át, amelyben hivatalos magyarázatot követelt a magyar kormánynak azzal a döntésével kapcsolatban, hogy Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztost nevezett ki. Menczer Tamás, a a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt mondta: Orbán Viktor a valóságról beszélt Tusnádfürdőn, emiatt Ukrajna nem tehet szemrehányást Magyarországnak.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2018. augusztus 06. 09:38
Tán éppen a múlt héten szállított Ukrajnának Magyarország néhány tonna klórt az ivóvíz tisztítására Kárpát aljának, s ezt kétségbeesve a kárpátaljai kormányzó kérte a Magyar Kormánytól, mert az ukrán kormány nem tölti be a funkcióját ( állam: véd, szervez stb....) Úgy látom, az ukránok nem akarnak nato és eu-s tagok lenni. ( mondjuk a hollandok sem akarják az eu-s tagságukat)
SwordFish
2018. augusztus 04. 04:03
Rendben, köcsögök. Teljesítjük Putyin kérését, és nem kaptok gázt. Az összes migránst visszaküldjük, akikről kiderűlt, hogy tőletek szöktek be. Az anyagi támogatást megvonjuk, megvétózzuk a NATO és EU tagságotokat. A magyarul nem tudó segédmunkásaitokat visszazavarjuk Kijevbe, majd ti adtok nekik munkát, az itteni multik legalább kénytelenek lesznek magyarokat felvenni. Ti jártok szarabbul. Katonai fenyegetést sem ajánljuk, Putyin seregeivel a hátatokban. Kárpátalja visszafoglalására viszont készen fogunk állni, amint Donald Trump amerikai elnök erre hivatalosan is engedélyt ad, és miután Trump parancsára az USA erők kivonulnak Kijev védelméből, mert basztatok az USÁ-nak fizetni a védelmi pénzt. A legmocskosabb liberális latorállamot hoztátok létre, amely ellensége Magyarországnak, de akkor úgy is fogunk kezelni mi is benneteket. Már nem a Clinton adminisztráció van hatalmon, Trump az elnök, nem esett nektek le? A Klingonné csicskásainak ordítása pedig nem érdekel, sunyi köcsög ukrán férgek! >:-I
Negue
2018. augusztus 03. 22:56
"Ukrajnának nem tetszett a tusnádfürdői beszéd" Igen. És?
Palepoli
2018. augusztus 03. 22:30
Kárpátalját vissza kell csatolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!