Emmi: A tárca tanulmányozni fogja az ÁSZ kórházakat érintő vizsgálati eredményét

2018. augusztus 07. 12:23

Az Emmi szerint az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy a minisztérium már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.

2018. augusztus 07. 12:23

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tanulmányozni fogja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálati eredményét – közölte a minisztérium sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

A közleményben megjegyezték, az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy az Emmi már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.

Domokos László, az ÁSZ elnöke a Magyar Időknek adott, hétfőn megjelent interjúban azt mondta, pénzügyi szempontból „botrány” és „anarchia” jellemzi az egészségügy egyes területeit. Szerinte „rendszerszintű”, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem. 

A Magyar Idők keddi számában azt írta, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) rendkívüli elnökségi ülést hív össze, amelyre meghívják az Állami Számvevőszék képviselőjét is. 

Az MKSZ várhatóan az elnökségi ülés után fog hivatalos állásfoglalást kiadni, de annyit megjegyeztek, Domokos László nem nevezett meg konkrét kórházakat, így addig nem tudnak érdemben a problémákra megoldást találni. A közbeszerzéseket a kórházak külön-külön kezelik, így az abban lévő anomáliákra sem tudnak egységes választ adni – tették hozzá. A szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakrendelők nem hozzájuk, hanem az önkormányzatokhoz tartoznak.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2018. augusztus 08. 11:22
A korhazszövetségi ős tulkok gazdasági uralmát már évtizedek óta (legutóbb Onodi Szűcs) nem sikerült legyőzni, talán majd most Káslernek sikerülhet, mert ő az egyik vezér tulok. Mellesleg az EÜ költségek akár 20% -ának a megmentéséről , lehet szó (ezt még Ónodi Sz.Z. számolta ki)
balbako_
2018. augusztus 08. 07:35
Intézkedni kell itt is!
Hogyisvan
2018. augusztus 07. 14:05
..egyébként pedig tanulmányozásban világbajnok az orbán-rezsim, mert erre nagyon sok pénzt el lehet tenniük!
exfahrenheit
2018. augusztus 07. 12:46
Hófehérke tanulmányozni fogja a hét törpe munkáságát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!