Párbeszéd: Ne a belvárosban rendezzék a Red Bull Air Race-t!

2018. június 19. 13:38

A párt politikusa, V. Naszályi Márta elmondta: Magyarország az egyetlen, ahol a nagy zajjal és légszennyezéssel járó versenyt egy városon belül tartják, világörökségi területek felett.

2018. június 19. 13:38

A Párbeszéd arra szólítja fel a főváros vezetését, hogy Budapest belvárosa helyett találjanak másik helyszínt a Red Bull Air Race-nek, illetve ne támogassák kedvezményes közterület-foglalási díjjal a rendezvényt.

A párt elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg a fővárosban olcsóbb repülőversenyt rendezni, mint ételt osztani: míg a verseny rendezői átlagosan 9 forint területfoglalási díjat fizetnek négyzetméterenként, addig egy ételosztás megszervezésekor négyzetméterenként 112 forintot kell fizetni a közterületekért. V. Naszályi Márta hozzátette, a városvezetés hivatkozásával ellentétben nem egy ingyenes sportrendezvényről van szó, hanem egy olyan versenyről, amit a Red Bull a reklám miatt szervez. A fővárosi képviselő megjegyezte, Magyarország az egyetlen, ahol a nagy zajjal és légszennyezéssel járó versenyt egy városon belül tartják, világörökségi területek felett.

 A közterületekkel való felelős gazdálkodás elvét és a lakosság egészséges környezethez való jogát is sérti a verseny, ami nem csak állami támogatást kap, de kedvezményes területfoglalással is segítik – bírált a politikus.

(MTI)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Edvind Johnsson3.0
2018. június 19. 20:28
Felőlem akár Bugacon is rendezhetik, de akkor a csírák is ott vonulgassanak! A vonaglásuk meg a vonulgatásuk sokkal jobban szennyezi a környezetet.
Csocsolecso
2018. június 19. 19:18
"A fővárosi képviselő megjegyezte, Magyarország az egyetlen, ahol a nagy zajjal és légszennyezéssel járó versenyt egy városon belül tartják, világörökségi területek felett." Hazudik. Portóban is a belvárosban tartják a Duero folyó felett. https://www.youtube.com/watch?v=yLgDbVkwocs
Neville
2018. június 19. 19:07
Gondolom a kedvezmény a reklám miatt jár, hogy a verseny alatt világszerte Bp-et mutogatják, és akik nézik, egy részükben felmerül, hogy ez faszának tűnik, érdemes lenne élőben is megnézni. Aztán ha jönnek, rögtön itthon csörög a kassza.
Rasdi
2018. június 19. 18:40
Ebben akkor is egyetértek, ha egyébként alig tudom, kicsodák. Kár, hogy a "kutyaugatás" ebben kérdésben is csak kutyaugatás. Szerencssésnek tartom magam, hogy külvárosban élek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!