Vajda Mihály: A Fidesz a parasztokból jön

2018. január 18. 08:28

A filozófus úgy tartja, van egyfajta attitűd, amiről „felismeri a zsidókat”.

2018. január 18. 08:28

„Szög a zsákból” címmel megjelent Vajda Mihály filozófus önéletrajzi kötete, melynek tartalmát részben Schmidt Mária történész közölte a Látószög Blogon.

A baloldali-liberális körökben ismert filozófus könyvében több erős állítást is tesz, ezeket kommentár nélkül közöljük: 

„Az arisztokráciát ugye kinyírták, az értelmiség állandóan újratermelődik, utálja is a többség kellőképpen. Utálja az az elit, politikai elit, amely most a legutóbbi fordulat kapcsán abból a bizonyos sok százezer parasztból származik… Ez a több százezres, milliós jobbágy-mentalitású tömeg. A többsége jobbágy-mentalitású. Mindent elfogad, mert éppen ez a szabály. Ez a szabály és a szabályokat be kell tartani… Ez az, amit nagyon lassan ért meg az egész magyar, az a bizonyos, ma már nem csak zsidó, de azért erősen zsidó mentalitású értelmiség, hogy bizony igen hosszú időre volna szükség, amíg ez megváltozik… Az értelmiség többnyire nem érti, nem akarja érteni, hogy egy olyan jobbágy-mentalitású tömeggel áll szemben, amelynek mentalitása másutt sem változott egyik évről vagy évtizedről a másikra…” (236-237. o.)

„Eljutottunk persze a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című íráshoz. És akkor egy vicces pillanatomban azt mondtam, hogy hát igen, mi itten, valamennyien, kivéve téged Éva (Bakonyi), zsidók vagyunk. Néztek rám csodálkozva. Mi? Ezt te meg honnan tudod? Hát rátok néztem, meg hallottalak titeket beszélni. És honnan tudod, hogy Éva nem zsidó? Hát mit tudom én, honnan tudom, de tudom, hogy nem zsidó. Félreértés ne essék, nekem semmi bajom nincs az Évával, sőt nagyon kedvelem, de látszik, hogy ő más, az attitűdje más, valahogy más. Kezdetben egyikünk sem tudta a többiről, hogy zsidó, mondták. A mi generációnkban már nem létezett ez a tudás, amivel te láthatóan nagyon is rendelkezel.

Van egyfajta attitűd, amiről én többnyire felismerem a zsidókat; azt hiszem ennek az attitűdnek a döntő eleme az, hogy mindig van benne egy ironikus visszafogottság a saját álláspontot illetően is, hogy jó, jó, de azért egész biztos nem vagyok benne. Ennek a társaságnak azért is kellett távoznia a Fideszből, mert ez az ironikus visszafogottság, ez Orbán Viktor Fideszébe nem fér bele. Mert ez a társaság abból a bizonyos budapesti zsidó értelmiségből jön, a Fidesz másik része pedig, akkor még nem voltak azok feltétlenül többen, az meg a sokszázezer parasztból jön. Nekem semmi bajom nincs a parasztokkal, csak sajnos a parasztságnak nem sikerült az eredeti szellemiségét levetkőznie – az egy hosszú folyamat volt, míg Nyugaton a parasztság egyszerűen mezőgazdasági termelőréteggé alakult. Nálunk ez a szocializmusban következett be, többé-kevésbé, de úgy, hogy az ehhez hozzátartozó szellemi átalakulás nem volt lehetséges, mert a téeszben is úgy kellett viselkedni, mint a jobbágynak. Engedelmeskedni kellett. Ebből következik, hogy nem érdemes csodálkozni ennek az országnak a jelen állapotán, Lengyelországén éppoly kevéssé. Inkább Szlovákiának az állapotán érdemes. Én nem tudom, mi van ott, de azt mondják, hogy ott sokkal jobb a helyzet… A szlovákok, akiket mindig lekezeltek, történelem nélküli nép, soha államalkotó nem volt, stb., na, mi majd megmutatjuk nektek, hogy mi mégiscsak jobbak vagyunk nálatok, és valószínűleg, meg is mutatják, ahogy a románok is meg fogják mutatni...” (242-243. o.)

Összesen 252 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fapipa
2018. január 21. 23:41
Hallottam, hogyha egy zsidó hülye az nagyon hülye. Még ha filozófus is.
2018. január 20. 08:37
Ugy tűnik, hogy Vajda Mihály hasonlóan sok-sok kiöregedett értelmiségi társához, nem képes szembesülni az aggkori demencia nyilvánvaló állapotával.
Bravo
2018. január 19. 21:03
Gyenge celeb firkász. Hellernek nem vele volt valami svindlije?
egy genetikusanalattvaló
2018. január 19. 20:25
Komikus figura ez a Vajda. Remélem mindenki tudja, hogy ő is Lukács György tanítvány. Emlékszem a 90-es választások estéjén kommentálta ügyeletes észosztóként a TV-ben a beérkező választási részeredményeket. Ekképpen: "Lám az elmaradottabb keleti országrészben az MDF vezet, de a fejlettebb, polgárosultabb nyugati országrészben az SZDSZ jobb eredményeket ér el. " Aztán jött a derék "tudósnak" a pofon a választóktól, mert a Dunántúl is bezöldült. A fél ország nevetett a tudálékos okostojáson. Ezek a cikkben idézett alacsony röptű, előítéletes eszmefuttatásai is meglehetősen meggyőző szellemi szegénységi-bizonyítványok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!