Megfosztaná az államfőségtől Ádert a Jobbik

2017. szeptember 11. 16:26

A Jobbik benyújtja az államfővel szembeni megfosztási eljárásról szóló javaslatát a parlamentnek.

2017. szeptember 11. 16:26

A Jobbik az őszi parlamenti ülésszak első napjaiban benyújtja az államfővel szembeni megfosztási eljárást célzó javaslatát – közölte Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett: a lépést azért kezdeményezik, mert Áder János aláírta az úgynevezett plakáttörvényt és értékelésük szerint ezzel egy nyíltan alaptörvényt sértő intézkedést fogadott el. Azt mondta, a kormánytöbbség kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket próbált feles többséggel elfogadni, a korábban visszaküldött törvényhez pedig nem a kifogásolt pontokon nyúlt hozzá, hanem más rendelkezéseket módosított.

Volner János szerint a köztársasági elnök az ügyben nem a jogállamiság felett őrködött, hanem a Fidesz pártpolitikai érdekeit szolgálta ki. A frakcióvezető kérdésre elmondta: az informális visszajelzések alapján a parlament valamennyi ellenzéki képviselője támogatni fogja javaslatukat. Amennyiben azt a Ház kétharmados többsége is elfogadná, az Alkotmánybíróságnak kellene lefolytatnia az eljárást és felmenteni az államfőt – magyarázta.

(MTI)

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. szeptember 12. 14:01
Megérdemelnétek, hogy Kövér Laci legyen az államfő.
hajjaj
2017. szeptember 12. 13:42
Mindennek megvan a maga ideje.. A szavazásnak is, a bizalmatlanságnak is. Vona, vagy hogyishivják Gábor biztosan tudja, hogy a brit milának is megvan az ideje!
peninsulavaldes
2017. szeptember 12. 11:56
és?
lajkakutyus
2017. szeptember 12. 07:05
Ez egy agyalágyult ötlet. Felesleges dolog eleve kilátástalan akciókba belefutni, ráadásul a közvélemény nagy része szimpatizál az elnökkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!