Iránytű: A biztos szavazóknál 50%-on a Fidesz-KDNP

2017. augusztus 08. 11:58

Fővárosi párt maradt a Momentum, 3%-on áll a Kétfarkú Kutya Párt, a Fidesz a legnépszerűbb az aluliskolázottak körében, ám előnye továbbra is tetemes – érdekes adatok derültek ki az Iránytű Intézet júliusi közvélemény-kutatásából.

2017. augusztus 08. 11:58

A Jobbik-közeli Iránytű Intézet a Magyar Nemzet megbízásából készített júliusi közvélemény-kutatása a pártok közötti erőviszonyok teljes bebetonozódását jelzi.

A kutatás szerint nyolc hónappal a választás előtt egyik pártnak sem sikerült jelentősen bővítenie a táborát, csak minimális átrendeződések figyelhetők meg az erőviszonyokban. A kormánypártok fölénye így tehát változatlanul tetemes, a teljes népességen belül 33-ról 34%-ra növekedett. A Jobbik a teljes népesség 16%-ának szimpátiáját bírja, az MSZP tábora pedig 8-ról 7%-ra csökkent. A kisebb pártok körében a DK, a Momentum és az LMP is 3%-ot tudhat magáénak, míg az Együtt és a Párbeszéd csak az 1%-ot közelítették meg.

A biztos pártválasztók között még nagyobb a pártválasztók előnye: itt már 50%-on áll a Fidesz-KDNP, akinek a szavazói különösen nagy aktivitási rátával rendelkeznek. A Jobbik itt 21%-on, az MSZP pedig 11%-on áll, de 5%-kal a DK is bejutna a parlamentbe. Érdekes módon a biztos pártválasztók között megegyezik az LMP, a Momentum, és a Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága: ők mindhárman 3%-os táborral rendelkeznek.

Az egyes pártok támogatóinak képzettségét is vizsgálta a kutatás: itt kiderült, hogy a diplomások legnagyobb arányban az LMP, a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd táborában fordulnak elő, ezen pártok viszont a nyolc általánost, vagy kevesebbet végzettek körében szinte láthatatlanok. A Jobbik-szavazók között a legkevesebb a diplomás, míg a kormánypártok szavazói között találjuk a legtöbb kevésbé iskolázott választót is.

A régió szerinti támogatottságot tekintve megállapítható, hogy a Momentumnak nem sikerült kitörnie a fővárosból, a párt táborának abszolút többsége budapesti. Meglehetősen nagy a fővárosiak aránya az Együttben, a Párbeszédben, a DK-ban és az LMP-ben is. Az MSZP, a Jobbik, és a Fidesz táborában ilyen azonban nem figyelhető meg, viszont – ahogy a kutatásból kiderül – a kormánypártok és a Jobbik gyengébben teljesítenek Budapesten.

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. augusztus 08. 17:25
"Iránytű: A biztos szavazóknál 50%-on a Fidesz-KDNP" Csinálhatnának olyan felmérést, hogy akkor mennyien szavaznának a Fideszre, ha nem lenne Orbán. Mondjuk, a legelvakultabbak szerintem nem is értenék ezt a kérdést.
noMores
2017. augusztus 08. 17:16
Bantoan sok a gerinctelen, tolvajimado agyhalott, akinek ez a huberi kleptokracia a letezo vilagok legjobbika. Magyarorszag proliorszag:(
pot_ember
2017. augusztus 08. 15:35
És azt valaki megmondaná, hogy a megkérdezettek hány százaléka nem végezte el az általános iskola 8. osztályát és hány volt diplomás (ez valahogy kimaradt az elemzésből)? Az iskolázatlan=műveletlen? Ha már ennyire eröltetjük a témát, az elemzésből az is kikerekedhetet volna hogy a baloldal és a Jobbik már a tanulatlanoknak ("hülyéknek") sem kell.
Mich
2017. augusztus 08. 14:49
Még a náci iránytű szerint is: Fidesz-KDNP = 50 Jobbik+MSZP+DK= 38 (és a libsi törpék meg mennek a levesbe...) Na most akkor merre tovább, nácikák...?! Szélsőbal, szélsőjobb, szélsőközgép...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!