Gaudi-Nagy Tamás: A Jobbik túltolta a biciklit a néppártosodással

2017. augusztus 28. 11:45

A Jobbik túltolta a biciklit a néppártosodás ügyében – erről beszélt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik volt országgyűlési képviselője az Echo Tv műsorában.

2017. augusztus 28. 11:45

2013 második felétől egy „jól észlelhető váltás” történt a Jobbikban, hiszen megindult a nemzeti radikális párt néppártosodása, ennek a változásnak a ritmusát még ő maga sem tudta felvenni – ezt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik volt országgyűlési képviselője mondta az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában még pénteken.

A műsorvezető kérdezte a volt képviselőt arról is, hogy mi az oka annak, hogy Silip Norbert, a Magyar Gárda vezetője visszavenné a gárdamellényt Vona Gábortól. Gaudi szerint ez abból fakadhat, hogy a Jobbik taktikai szempontoknál fogva már nem csupán a nemzeti radikálisokhoz szóló üzeneteket fogalmaz meg. A volt képviselő szerint ezzel a Jobbikosok „túltolták a biciklit ezen a téren”. 

Gaudi ezt a változást száznyolcvan fokos fordulatnak még nem nevezné, hiszen a Jobbikos képviselők „nem operáltatták át magukat, értékeik szilárdak, de ez a taktikai megfontolás nagyon sok olyan embert elriasztott a Jobbik környékéről, akik korábban mély elkötelezettséggel és az alulról jövő mozgalmi hevülettel szerettek volna változást elérni. ” Ezeket az embereket Gaudi szerint nem szabad elfelejteni, hiszen az ő szavazataikkal jutott be a Jobbik a parlementbe. A volt országgyűlési képviselő szerint ezekben az emberekben „elárvulási érzés” van, amit többen akár elárulási érzésnek is nevezhetnek.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2017. augusztus 28. 22:30
A legnagyobb baj nem a néppártosodással van a Jobbik esetében, hanem azzal, hogy manapság megnyilatkozásaik legnagyobb része olyan, hogy nem lehet már őket a baloldaltól megkülönböztetni, így már totál unalmasak és hiteltelenek.
Peter8811
2017. augusztus 28. 20:18
"Gaudi ezt a változást száznyolcvan fokos fordulatnak még nem nevezné" Nem is, ez olyan 179 fok 59 perc 60 másodperc lehet.
Peter8811
2017. augusztus 28. 20:08
Vóna nem csak a biciklit tolta túl, hanem Terry Blacket is.
Gombóc XVI. Artúr
2017. augusztus 28. 17:38
Aztán Terry Black mikor fog nyilatkozni az Echo tévében???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!