Századvég: Brüsszel nem az emberek akarata szerint dönt

2017. július 10. 09:01

Európa-szerte 28 ezer embert kérdezett meg a Századvég, melyből arra a következtetésre jutott, hogy a brüsszeli elit nem az emberek akarata szerint dönt – erről az alapítvány elnöke beszélt az M1-nek.

2017. július 10. 09:01

A felmérések azt mutatják, hogy másképp dönt a brüsszeli elit, mint ahogy azt az emberek szeretnék, mint ahogyan ők gondolkodnak – mondta Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke az M1-en hétfőn egy reprezentatív kutatásukra hivatkozva. 

A „Projekt 28” reprezentatív kutatás adatfelvételét április 10. és május 31. között végezték az Európai Unió 28 országában, 28 ezer ember megkérdezésével, telefonos módszerrel.

Barthel-Rúzsa Zsolt szerint ennek a brüsszeli elit és az európai választópolgárok közötti, valamint az alapító államok és a később csatlakozók országok közötti törésvonalnak a következményei látszódnak például a Brexitben, valamint a radikális nézetek és pártok előretörésének tendenciáiban. A feszültséggel teli nézeteltéréseknek köszönhető szerinte az is, hogy Európában felerősödtek azok a hangok, hogy egy-egy népszavazás a kilépés veszélyét hordozza magában. 

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, kicsi az esélye annak, hogy megváltozna a britek hozzáállása a Brexithez. Úgy fogalmazott az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból, hogy „ez eldöntött ténynek tűnik”.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. július 10. 16:06
A zemberek akarata, azaz FIDESZ MAFFIA hírek: „300 EZRES ÖSZTÖNDÍJ A FIDESZESEKNEK?” https://alfahir.hu/2017/07/10/.. --- „ELTITKOLT DOKUMENTUMBÓL DERÜLT KI: TEKTONIKAILAG AKTÍV TÖRÉSVONAL FUT A PAKSI ERŐMŰ ALATT … Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengés-biztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át - derül ki a dokumentumból.” https://alfahir.hu/2017/07/10/.. --- „61 mentort képzett az állam a Cselekvő Közösségek programhoz, de a próbaidő végén 21-et váratlanul kirúgtak, derül ki a 24.hu cikkéből. Az eltávolítottak közül többen állítják: az ok, hogy komolyan végezték volna a feladatukat, nem oda osztották volna a pénzeket, ahova erősen ajánlott volt.” https://alfahir.hu/2017/07/10/..
popzene
2017. július 10. 12:21
Szomorú bizonyítvány Orbánról és kormányáról, akik a brüsszeli döntések 99%-át a többséggel együtt meg szokták szavazni :(((((((((
Mich
2017. július 10. 11:14
"Brüsszel nem az emberek akarata szerint dönt" Igen, ezt már tudtuk.
csuka
2017. július 10. 10:50
A FIDESZ maffia az egész ország életét veszélyezteti: "Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengés-biztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át - derül ki a dokumentumból.” https://alfahir.hu/2017/07/10/paks_ii_paks_atomenergia_foldrenges Maffia országban a törvény nem számít.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!