Hungarikum lett a magyar huszár és a magyar tanya

2017. június 20. 18:36

Öt tétellel bővült a Magyar értéktár, valamint mától a magyar huszár, a magyar tanya és az erdélyi Torockó épített öröksége is hungarikumnak számít.

2017. június 20. 18:36

A magyar huszár, a magyar tanya és az erdélyi Torockó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe a Hungarikum bizottság döntése értelmében; emellett a Magyar értéktár is bővült, öt tétellel – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Kecskeméten a bizottság ülését követően. Az egykori ferences kolostor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetében megtartott sajtótájékoztatón Fazekas Sándor azt mondta, hogy a gyűjteménybe és az értéktárba kerülő tételeket a csúcsteljesítmény, a magyar életérzés köti össze.  

Bács-Kiskun hungarikumokban gazdag megye, az értékőrzés egyik kiindulópontja, példa más városok és megyék előtt is, ezért is ülésezett a bizottság ezúttal Kecskeméten – tette hozzá. Mint mondta: a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.

A jövőben a gyűjteményt gazdagítja az Európában egyedülálló települési gazdálkodási forma, a magyar tanya is – tette hozzá. Megjegyezte, a tanyai életmód újra egyre népszerűbb, a változó feltételek között is megtalálta a helyét. A tárcavezető méltatta Erdély történelmi városának, Torockónak „ízig-vérig” magyar épített örökségét is. A Magyar értéktárba vette a Hungarikum bizottság az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű szerzetesrendet, a pálos rendet és a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszközt és fegyvert a hortobágyi karikás ostort. Az értéktárba került továbbá az egyik legsikeresebb magyar sportág egyike, a magyar vízilabdázás, a világszerte ismert, klasszikus magyar szablyavívás és a Felvidéken mintegy 250 éves múltra visszatekintő Hollóházi porcelán.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum bizottság tagja kiemelte: az idei kettős évforduló, hiszen 25 évvel ezelőtt volt az első Hungarikum Konferencia a Lakitelek Népfőiskolán, ahol a gyógyvízről volt szó, a magyar értékekről, a magyar hungarikumokról szóló törvény előkészítése pedig éppen 10 évvel ezelőtt kezdődött el, amit az akkori tíz kistérségben a témában megtartott bemutatóval egybekötött találkozók előztek meg. Beszélt arról is, hogy 2018. október 22-én, a magyar kultúra napján a Parlamentbe találkozóra hívják valamennyi, a Nemzeti értéktárba tartozó tétel tulajdonosát vagy képviselőjét.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. június 21. 08:32
Helyes! (A tanyánál jobb mezőgazdasági termelőhelyet nem lehet kiagyalni, az amerikai farm ennek utánzata.)
Akitlosz
2017. június 21. 01:13
Úgy látom az egyenruhájukból, hogy a képen az 5. Radetzky-huszárezred huszárjai láthatóak.
noMores
2017. június 21. 00:36
A központi korrupció és a falusi stadion mikor lesznek azok? Mert mégiscsak ezek ma a legmagyarabb dolgok az országban.....
pemete jakab
2017. június 20. 21:41
"Hungarikum lett a magyar huszár és a magyar tanya" A tanya miért? Mert már ott is stadion épül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!