Értelmetlen volt a kormány-CEU-találkozó a rektorhelyettes szerint

2017. május 18. 09:59

Mindössze másfél óráig tartott a megbeszélés, és inkább a döntési felhatalmazás nélküli bürokraták voltak azok, akik kérdezgettek az egyetemről, a CEU kérdéseire viszont legtöbbször a „nem tudjuk” volt a válasz. Azt sem derült ki, hogy lesz-e folytatása az egyeztetésnek – mondta el a Magyar Nemzet kérdésére Enyedi Zsolt rektorhelyettes.

2017. május 18. 09:59

Bár szinte minden minisztérium küldött valamilyen képviselőt az egyeztetésre, nem lehet az állítani, hogy lett volna értelme a kormány és a CEU közötti szerdai találkozónak – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Enyedi Zsolt, az egyetem rektorhelyettese. Mint Enyedi elmondta: nem döntési kompenticákkal felvértezett kormánytagok voltak jelen az egyeztetésen, hanem bürokraták és minisztériumi középvezetők. Nem volt Altusz Kristóf sem, akit a kormány egyébként kifejezetten a külföldi egyetemekkel kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokra jelölt ki.

Enyedi a lapnak elmondta: mindössze másfél óráig tartott a megbeszélés, és inkább a bürokraták voltak azok, akik kérdezgettek az egyetemről, a CEU kérdéseire viszont legtöbbször a a „nem tudjuk” volt a válasz, azt sem mondták meg, hogy lesz-e folytatása az egyeztetésnek. Azt javasolták, hogy kérje az egyetem a törvény írásbeli értelmezését, de Enyedi szerint nekik egyre fogy az idejük, a válaszadási határidő meg akár két hónap is lehet.

A rektorhelyettes elmondta: a tárgyalók azt közölték, hogy a labda az Egyesült Államok térfelén pattog, amit ők úgy értelmeztek, hogy Altusz Kristóf megkereshette az amerikai kormányt, akik viszont újfent közölhették, hogy nem illetékesek az ügyben, a kormány az egyetemmel tárgyaljon. Enyedi tart attól egyébként, hogy ez a találkozó csak arról szólt, hogy „a kormány kipipálhassa” az egyeztetést. Mindezek fényében az egyetem továbbra is tárgyalásra várja a kormányt – közölte Enyedi.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2017. május 19. 13:01
NEM TUDOM, MELYIK MÁSIK EGYETEM REKTORHELYETTESE BÍRÁLJA A KORMÁNYT? Nekem úgy tűnik, a farok csóválja a kutyát....
nyugalom
2017. május 18. 21:45
Voros szonyeget, minden kivansag teljesiteset varjak? A farok csovalja a kutyat.
drkovax
2017. május 18. 17:40
"Értelmetlen volt a kormány-CEU-találkozó a rektorhelyettes szerint" Ezek szerint a CEU csak a feltétel nélküli megadást fogadja el. Mint a Adolf a bunkerben ...
smarton
2017. május 18. 17:29
hess a csába rektorhelyettes...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!