Keményen beszólt Kövérnek Tőkés László

2016. december 07. 16:52

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint az, hogy Kövér László az RMDSZ mellett, különösen pedig hogy a párt Bihar megyei jelöltjei mellett kampányolt, olyan, mintha ő eljönne Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartana kampányülést a Fidesszel szemben. Tőkés László szerint az RMDSZ melletti kampányolás azért is fura Kövér részéről, mert nemrég még bolsevik gyökerű pártnak nevezte azt.

2016. december 07. 16:52

Tőkés László arra biztatja a romániai magyarokat, hogy szavazzanak a lelkiismeretük szerint a vasárnap tartandó parlamenti választásokon. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy nagyváradi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre beszélt erről szerdán. Az EP-képviselő sajtóirodájának a sajtótájékoztatóról szóló közleménye szerint Tőkés László elmondta: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, de jó lelkiismerettel aligha lehet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros, Bihar, vagy Hargita megyei jelöltlistájára szavazni „annak a tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította”. Tőkés László elsősorban a Bihar megyei magyar jelöltlistát tartotta aggasztónak. Úgy vélte: ezen a listán Biró Rozália és Szabó Ödön neve a korrupt rendszer folytonosságát jelképezi.

Az EP-képviselő csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában, „amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak”. Úgy vélte: Kövér László Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett, „akik meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket”, és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben. „Olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben” – magyarázta. Mindezzel arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány egy olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, és az RMDSZ Bihari vezetői látták vendégül Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és pártja több más vezető politikusát.

Tőkés László kijelentette, a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a megkérdezése nélkül hozta azt a döntést, hogy nem indul el a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette: nem tartja helyesnek ezt a döntést. Azt is megjegyezte: az RMDSZ oktalannal riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb is bekerüljön, mely mindenképpen biztosítja a parlamenti jelenlétét. (MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bandrea
2016. december 09. 11:01
Ez az eset is csak azt bizonyítja, hogy a fidesznek soha nem volt fontos a határon túli magyarság, és minden tevékenysége csak belpolitikai célokat szolgál. A magyarországi voksokat gyűjtik. Sajnálom Tőkés Lászlót, de sajnáltam már akkor is, amikor egy pillanatig is bízott ebben a bandában.
Strassnoff Ignác
2016. december 07. 22:35
Tőkés ugye Brüsszelben élvezi a dolce vita-t és képviseli hazánkat. Nyilván sokak szerint ez teljesen oké, szerintem egy sor szempontból nem az, de ne nyissunk erről vitát! Az RMDSZ ugye nem jó. Mondják ezt itthon. Meg Erdélyben is vannak akiknek ez a véleménye. Ennek eredményeképp Tőkés, Orbán hathatós anyagi és egyéb támogatásával létrehozott egy "jobb" magyar pártot Erdélyben. Ennek a Székelyföldön nincs nagy jelentősége, hadd tomboljon a többpártrendszer, ha magyar mindegyik párt! A többi 14 erdélyi megyében katasztrofális az eredmény. Tőkés pártja ugyan a béka segge alatt mozog, de rengeteg helyen volt elég ez ahhoz, hogy a megosztott magyarok mellett például román legyen a polgármester, ott is, ahol akár magyar is lehetett volna. Alapállás talán lehetne az, hogy tiszteletben tartjuk az erdélyi magyarok véleményét. Pláne saját sorsuk ügyében! Az jelenleg azt mutatja, hogy a magyarok körében az RMDSZ támogatottsága 80% feletti, Tőkés társulata legutóbb mikor erről adatot láttam 17% körül mozgott. A Székelyföldön jobb a helyzetük, ott az arány "csak" nagyjából 75:25 az RMDSZ javára. Nem dönthetnének az ottaniak, hogy nekik ki tetszik jobban? Annál jobban igazán nem kell beavatkozni a túloldal ügyeibe, mint ahogy azt Tőkés tette, teszi. Szóval amit írtam, az jó lenne fordítva is! Na most amit az asszonyverő csuhás úgy tűnik nem ért, hogy miért is penget barátságosabb húrokat az Orbán banda az RMDSZ-el szemben, mint az eddigi trágyaköpködés. Kicsivel több mint egy év és itt a következő választás. Feltételezem nem szeretnék, hogy a kinti magyarok nagyon-nagy többsége által támogatott RMDSZ esetleg ellenük kampányoljon. Persze a választások után majd újra köpködik őket.
Tordai Kadosa
2016. december 07. 22:25
"az EP-képviselő csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában, „amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak”. Nem is érteném ezt, hisz Kövér is bolsevik gyökerű. De azért értem, mert Magyarországon is " mocskos kommunistázik" 25 éve. Ő ilyen.
Szúnyog
2016. december 07. 19:09
1. Kövér nem kampányolt senki ellen, mivel egy magyar lista van, Tőkés pártja nem is indul. 2. Magyar ember a lelkiismerete szerint magyarra szavaz, tehát nincs választása. 3. A parlamenti képviselet megszűnésének rémképe bizony furcsa helyzeteket produkált, s nagy önuralmat igényel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!