Kormánybiztos: Több magyar közösségbe életet lehelt már a Petőfi Sándor-program

2016. június 08. 18:04

Az asszimilációt ugyan nem valószínű, hogy meg tudja állítani, ám életet lehel a magyar közösségekbe a Petőfi Sándor-program, megmutatva, hogy az anyaország nem kíván lemondani a szórványmagyarságról – mondta el Grezsa István kormánybiztos a Magyar Állandó Értekezlet ülésén, szerdán.

2016. június 08. 18:04

A Petőfi Sándor-program elmúlt egy évi tapasztalatairól és idei pályázatairól, valamint a temesvári szórvány oktatási központ tevékenységéről tárgyalt szerdai ülésén a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága.

A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ülésen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért és fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos elmondta: a 2013 óta sikeresen futó Kőrösi Csoma Sándor Program mintájára jött létre a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program.

Kiemelte: a program fő célja, hogy azt az üzenetet juttassa el a szórványban élő magyar közösségekhez, hogy az anyaország nem kíván lemondani róluk. Hozzátette: a program rendkívül sikeres évet zárt, és abszolút támogatásra talált a kinti magyar közösségeknél, akik több helyről jelezték, hogy érdemes lenne növelni a kiküldött ösztöndíjasok számát. A kormánybiztos rámutatott: bár a program nem elegendő arra, hogy az asszimilációt teljesen megállítása, de sikerült életet lehelnie számos magyar közösségbe.

Bodó Barna, a Máért Szórvány Szakbizottságának társelnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a nemzetépítésben rendkívül fontos szerepet játszik a szórvány. Kiemelte az anyaországi és külhoni testvértelepülési programok jelentőségét, ugyanakkor arra is rámutatott: a szórványmagyar falvak és városok esetében, ahol sok esetben nem magyar a polgármester, szerencsés lenne ezeket a kapcsolatokat az önkormányzat helyett a településeken működő magyar szervezetekre építeni, hogy azokból ténylegesen a helyi magyar közösség profitáljon.

Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója előadásában bemutatta a szórvány oktatási központ tevékenységét, és azokat a programokat, amelyekkel sikerült egyre több diákot megszólítaniuk, és megerősíteni a térség szórvány közösségének magyar identitását.

A külhoni magyar közösségek képviselői hozzászólásaikban üdvözölték a Petőfi Sándor-programot, hiánypótló kezdeményezésnek nevezve azt. Egyetértésüknek adtak hangot a program folytatásának szükségességével kapcsolatban és javaslatokat fogalmaztak meg annak további szakaszait illetően.

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!