Horogkeresztet festettek a Debreceni Nagytemplomra

2016. április 21. 18:54

Fordított keresztet és horogkeresztet festettek ismeretlen tettesek a Debreceni Nagytemplomra. A rongálást a Nagytemplom egyik lelkésze vette észre. Debrecen polgármestere elítélte, hogy rossz szándékú emberek a városban működő felekezetek közti békés viszonyt rombolják és mérgezik a város békés légkörét fasiszta jelképek használatával.

2016. április 21. 18:54

Ismeretlen tettes vagy tettesek fordított keresztet, valamint horogkeresztet festettek a Debreceni Nagytemplomra – jelentette be a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Dobó Dénes elmondta: csütörtök délben a Nagytemplom egyik lelkésze tett bejelentést az esetről. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az adatgyűjtést az ismeretlen tettes vagy tettesek azonosítása és felkutatása érdekében.

A Debreceni Rendőrkapitányság rongálás bűntett elkövetés gyanúja miatt indított nyomozást. A nyomozók megkezdték a közelben lévő térfigyelő kamerák felvételeinek elemzését – tette hozzá a szóvivő.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere közleményében azt írta: elítéli és felháborítónak tartja, hogy vandálok horogkeresztet festettek a város ikonikus épületére. A polgármester hozzátette: „a fasizmus minden jelképének használatát elfogadhatatlannak tartjuk, és elhatárolódunk az ilyen esetektől!” Papp László szerint Debrecen büszke arra, hogy a vallási felekezetek egyetértésben végzik tevékenységüket, egymást tisztelve szervezik híveik hitéletét.

„Nem tűrjük, hogy alattomos vagy rossz szándékú emberek ezt a békés viszonyt rombolják, és nem tűrjük, hogy bárki a fasizmus jelképeivel megmérgezze Debrecen városának békés légkörét. Bízunk benne, hogy a Nagytemplom környéki térkamerák rögzítették a nemtelen cselekedet elkövetőjét és tettéért megkapja a méltó büntetést” – írta közleményében a polgármester. 

*

 Fotó: Cívishír

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2016. április 21. 19:44
Megsérült valaki, vagy csak egy liter héra homlokzatfesték?
bajai
2016. április 21. 19:33
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szvasztika A szvasztika (卍 és 卐, a köznyelvben gyakran horogkereszt) egy egyenlő szárú kereszt, amelynek a szárai derékszögben megtörtek. Egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában, az Indus menti Mohendzso Daro kultúrában (i. e. 2500-1500) jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordul, tekerőlevél néven. Legtöbbször úgy helyezték el, hogy a vonalak vízszintesen és függőlegesen legyenek, bár néha 45 fokkal elforgatva is használják; a hindu változatban gyakran egy-egy pöttyöt is tesznek a szárak közé. Politikai és antiszemita töltését a 20. század elején kapta. Egy bizonyos Lanz von Liebenfels Ostara nevű újságjában tűnt fel, Hitler ebből kölcsönözte, s a jól ismert, sarkára állított formájában ő tette meg a német nemzetiszocializmus jelképévé. Összefoglalva: Ha nincs körülötte hepaj, akkor nem rajzolja a lapaj.
atila68
2016. április 21. 19:33
Le kellett volna meszelni a faxba, nem közleményt kiadni meg szelfizni. Pont azt érték el amit kerülni kellett volna. Amúgy is szénné van kamerázva a környék gyűjtsék be a tetteseket.
még fokozza
2016. április 21. 19:31
„Nem tűrjük, hogy alattomos vagy rossz szándékú" Papp László uszító inkvizítor az események ismerete nélkül kicsit túlpörgette, gondolja így hatalmasabbnak látszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!