Feröeri vezetés után Böde két gólt rúgott tíz perc alatt – nyertünk!

2015. október 08. 21:11

Bár végig a magyar csapatnak volt több helyzete, az első gólt a vendégek szerezték a Magyarország-Feröer Eb-selejtezőn a Groupama Arénában. Az első félidőben nem sikerült egyenlíteni, Bödét viszont eredményesen követelték a szurkolók – a második félidőre behozta Bernd Storck. Böde Dániel meghálálta a döntést, a 63. és a 72 percben is gólt szerzett, amivel a pótselejtező már biztos.

2015. október 08. 21:11

Esőben is higgadt és határozott játékkal már a 11. percben gólt, és ezzel vezetést szerzett a vendég feröeri válogatott a Groupama Arénában, noha az első komoly helyzetet a magyar csapat alakította ki még a 7. perc végén. A gól után is többször került közel a gólszerzéshez Magyarország, ám rendre eredménytelenül. 

Az Eb-selejtező mérkőzésről korábban úgy lehetett tudni, hogy zárt kapuk mögött játsszák, mivel az UEFA a szeptember 4-én rendezett Magyarország-Románia mérkőzés kapcsán a szurkolók rasszista bekiabálásai miatt elsőfokon ezt a döntést hozta. A határozat – másodfokú döntés híján – nem vált hatályossá, viszont csak egy héttel a meccs előtt derült ki, hogy a közönség mégis bejuthat. Nem meglepő módon nem is sikerült értékesíteni az összes jegyet, a válogatott körülbelül 17 ezer  néző előtt játszik. Egyedül a B szektor van tele.

A hamar kapott góltól azonban az ő hangjuk is elakadt egy pillanatra, majd rövidesen felhangzott a csalódott „Nincsen rendes csapatunk!”-rigmus, később pedig a „Dárdai Pali! Dárdai Pali!”.

Sok magyar szurkoló kifogásolja, hogy Böde nem kapott helyet a kezdő keretben, ennek a cserejátékosok bemutatásánál is hangot adtak, mikor a többiekénél jóval nagyobb ovációval fogadták a játékos nevét. A szövetségi kapitány, Bernd Storck neve után pedig majdhogynem csend volt.

Frissítés:

A szövetségi kapitány engedett a szurkolók követelésének és a második félidőre behozta Bödét és Németh Krisztiánt. 

A magyar válogatott továbbra is rendre ostromolja a feröeri kaput, a második játékrész javarészt az ellenfél területén zajlik.

A feröeriek minden másodpercnyi időhúzását hangos füttyszó kíséri, a játékvezető ellenben még csak nem is figyelmeztette őket. Bő tíz perc alatt négyszer került földre vendég játékos, és nem sietnek felállni.

Frissítés 2:

Nem hiába hozta be Bödét Storck, a 63. percben megszerezte az egyenlítő találatot.

Frissítés 3:

Böde a 72. percben ismét betalált – ezzel vezetünk. Storck Priskint is behozta.

Frissítés 4:

A hosszabbításban a magyar helyzetek mellett a feröeriek is felhívták magukra a figyelmet egy látványos akcióval, majd a vendég csapat kapitányát kiállították. Ezután rövid kakaskodás kezdődött a pálya szélén.

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuc-kuc
2015. október 09. 18:07
Böde szép gólokat szerzett,(szerintem nagyobb játékos mint Dzsudzsák) de azért a győzelmünk nagyban köszönhető annak is hogy 12-en voltunk a pályán! Ilyen látványos bíráskodás mellett még szép hogy győzünk! Nem tudom mennyibe kerülhetett ez az MLSZ-nek vagy a kormánynak De már most felhívom mindenki figyelmét hogy minden tét meccset úgysem tudunk megvenni! Tehát csak szerényen.
antioxi
2015. október 09. 14:31
0:1 - nél kikapcsoltam a tv-t, mire visszakapcsoltam már 2:1 volt és benyomtam egy felest (szilvából-:)
ellenforradalmár
2015. október 09. 10:00
Nem fociról beszéltem, hanem stadionokról te primitív. Most játszod a hülyét, de az eredeti idehányásod is stadionokról szólt: "Stadionokat még! Tizet, százat...! :DD"
Senior
2015. október 09. 09:51
Ha az a balfasz német Belfast-ba is kiviszi Bödét???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!