Nemet mondtak a bősiek a menekülttáborra, de ez a szlovák kormányt nem érdekli

2015. augusztus 03. 19:32

Bős lakóinak közel 60 százaléka vett részt a településre tervezett menekülttáborról szóló népszavazáson, ráadásul a voksolók elsöprő többsége, 96,8 százaléka nemet mondott a befogadó állomásra, de ez a szlovák kormányt nem igazán hatotta meg, a tábort Bősön fogják létrehozni.

2015. augusztus 03. 19:32

Mint ahogy a Körkép.sk beszámol róla: a bősiek közel 60 százaléka vett részt a vasárnapi népszavazáson, melyen arról döntöttek, hogy elutasítják-e a településre tervezett menekülttábort. A voksoláson résztvevők közül szinte mindenki az igenek pártján állt: a szavazók 96,8 százaléka ellenezte a tábort.

Ennek ellenére a szlovák kormány hajthatatlan, a népszavazás ellenére Bősön fogják elhelyezni az Ausztriából idehozott migránsokat. Az első menedékkérők érkezése napokon belül várható.

A Körkép.sk megjegyzi azt is, hogy Szlovákiában a bősi mellett magyarlakta területen több másik menekülttábor is található, így például Medvén, Nagyszarván és Apátújfalun is. Szlovák közegben csak Zólyom, illetve Homonna településeken található befogadóállomás.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2015. augusztus 04. 07:25
Senkinek nem kellenek bevándorlók csak a "magyar" baloldalnak. A "magyar" baloldalnak magyarok nem kellenek, viszont tárt karokkal várják Afrikát, Ázsiát, bárkit, csak végre eltűnjenek a Kárpát-medencéből a magyarok, és akkor nem kell rettegni minden választáskor, hogy már megint laposra verték a "magyar" baloldalt a választók.
Fakutya Lázár
2015. augusztus 04. 02:12
Ez aztán a demokrácia uniós módra Már a látszatra se adnak a moslékok És ők merik diktátorozni Kim Dzsung Unt
Fakutya Lázár
2015. augusztus 04. 02:08
kizükkentidő "A nagyvárosokban már milliószámra kellene tüntetni a bevándorlás ellen." Idióta agyhalott szavazópolgár automaták csak akkor tüntetnének tömegesen ha betiltanák az RTL-t vagy egyes műsorait Éjjel nappal Bukarest Vagy kadlot karcsit
Fakutya Lázár
2015. augusztus 04. 02:06
kizükkentidő "A nagyvárosokban már milliószámra kellene tüntetni a bevándorlás ellen." Ezek a f@szakalap konzumidiózák csak 700 Ft-os netadó miatt vonulnak százezrével utcára Aztán majd néznek hogy anyjukat, feleségüket, barátnőjöket, lányukat 500 nigger erőszakolja hetekig Mielőtt az ő torkukat is átvágnák
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!