Semmi köze a bevándorlókhoz és a kormány kampányához a szegedi egyetemista megverésének

2015. július 26. 21:09

A SzegedMa adott hírt róla, hogy a Szegeden megvert egyetemista barátja a Facebookon közzétett üzenetében azt állítja, biztos benne, hogy a szombat esti szegedi verekedésnek semmi köze se a bevándorlási hullámhoz, se a kormány óriásplakát-kampányához.

2015. július 26. 21:09

A szegedi Belvárosi híd alatt múlt szombaton megvert Tímea partnere, a kubai-magyar származású Viktor nyílt bejegyzésben üzent azoknak, akik politikai célokra kívánják felhasználni esetüket – írja a SzegedMa. A férfi ezzel indokolja, hogy sem ő, sem párja nem kíván nyilatkozni az ügyben.

„Különösen zavar, hogy a jelenlegi emigráns hullám körül kialakult helyzetet okolják, illetve a kormány propagandáját támadják egyesek, hiszen megítélésem szerint, sőt biztos vagyok benne, hogy a történéseknek ehhez semmi köze” – írja, válaszul arra, hogy egyesek a bevándorlókkal kapcsolatos óriásplakát-kampányt teszik felelőssé a velük történtekért. „Hiszen a bevándorlónak való kikiáltásom csak ürügy-provokáció volt ahhoz, hogy verekedést kezdeményezhessenek. Az ügy a hatóságokra tartozik, az ő dolguk annak tisztázása, hogy mi történt” – óvott az elhamarkodott ítélkezéstől.

Bejegyzése második felében megköszönte a neki és párjának írt támogató sorokat, kiemelve, egyszerre érzi magát magyarnak édesapja nevelése és kubainak édesanyja vére okán. A sajtóban megjelentek információkat sem követni, sem kommentálni nem kívánja.

A szombati verekedés végéről egy szemtanú videót is készített, amin bizonytalan mozgású szereplők konfliktusa látható.

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nolimit6
2015. július 27. 11:14
hol a 444 címlap?
csuka
2015. július 27. 09:59
Az áfa, a FIDESZ-es korrupció, az államadósság növelése, a megszorítások mennyisége, az elüldözöttek száma után a bevándorlók befogadása is csúcsokat ostromol a felcsúti hazug maffiózó kormánya alatt: "A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 1662, szombaton 1584, vasárnap 1497 volt az elfogottak száma." /alfahir/ CSAK A FIDESZ(DSZ) MAFFIA !
loewylen
2015. július 27. 09:43
szegedma hírpotál... :D Ennyi erővel azt is írhattátok volna, hogy a fidesz.hu-ról szereztétek a hírt. A szegedma a fidesz szaros nyelve szegeden, és már az önkormáynzati választások alatt bebizonyosodott, hogy össze vissza hazudoznak. Az ugye nem számít, hogy mind lány, mind annak testvére, és több szemtanú lenyilatkozta, hogy "mocskos bevándorló, takarodj" és ehhez hasonlók kíséretében próbált barátkozni a rendkívül inteligens jobboldali, nemzeti érzelmű (a kettő nem ugyanaz) talpig ember... Most jön a szokásos fidesz jobboldali forgatókönyv, sározzuk be az áldozatot. Én ha nem is jól felszínesen ismerem a srácot (a félig Magyar félig Kubai srácot). Nos hol a képernyőmentés az ominózus posztról? vagy hol a link a poszthoz amit a srác írt? Hazudtok hazudtok hazudtok!
Zokni
2015. július 27. 08:17
"Hiszen a bevándorlónak való kikiáltásom csak ürügy-provokáció volt ahhoz, hogy verekedést kezdeményezhessenek." - írja, hogy nem volt köze az esetnek a kormánypropagandához, és állítólag a "mocskos menekült" szöveg csak véletlen lehetett... Dehogynem. Több plakátterv készült, és az adott helyzet szerint választanak közülük. Eredetileg:„Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” Készültek más verziók is, melyek lehet, később bevetésre kerülnek. Zárójelben az ürügy a verésre, ugyanis a Századvégben a szakértők egyszerre találták ki, mert így olcsóbb... Ami a NER alapján azt jelenti, hogy többe kerül... Tehát: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el az azonos nemű partneredet feleségül!” ("Mocskos köcsög") „Ha Magyarországra jössz, Jézus-hívővé kell válnod!” (Mocskos pogány") „Ha Magyarországra jössz, tar kopasz kell hogy legyél!” ("Mocskos János Lennon") „Ha Magyarországra jössz, hibátlanul kell beszélned magyarul!" (Mocskos selypegő") „Ha Magyarországra jössz, nem lehetsz több, mint harminc!” ("Mocskos aggastyán") „Ha Magyarországra jössz, nem lehetsz kevesebb, mint húsz!” ("Mocskos csecsemő") "„Ha Magyarországra jössz, be kell lépned a Fidesz-Kdnp-Jobbik pártszövetségbe!” ("Mocskos kétfarkú kutya") stb...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!