Lázár: A holokauszt hazaárulás is volt

2015. június 09. 20:55

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség soros magyar elnökségének rendezvényén mondott köszöntőjében hangsúlyozta: a magyar nemzet zsidó testvéreink nélkül nem érte volna el mindazt, amit az elmúlt évszázadokban elért, egymás nélkül szegényebbek és kevesebbek volnánk; a kirekesztés ezért a magyarok számára öncsonkítás.

2015. június 09. 20:55

A holokauszt nemcsak keresztényietlen és embertelen tett, de hazaárulás is volt – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd este Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában. A Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros magyar elnökségének első plenáris ülése alkalmából rendezett koncerten mondott köszöntőjében Lázár János hangsúlyozta: a magyar nemzet zsidó testvéreink nélkül nem érte volna el mindazt, amit az elmúlt évszázadokban elért, egymás nélkül szegényebbek és kevesebbek volnánk. A kirekesztés ezért a magyarok számára öncsonkítás – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért fontos minden olyan alkalom, „amikor kimondjuk, soha többé nem engedünk öncsonkítást végrehajtani a magyar nemzeten. Egy nemzet vagyunk, és megvédjük egymást”.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke (Mazsihisz) kiemelte: Magyarország a diktatúra alatt nem tehette meg, a rendszerváltást követően pedig „ellazsálta” a szembenézést saját történelmével. Hozzátette: talán ennek következményei a holokauszt-év emlékezetpolitikai konfliktusai és a mindennapi antiszemitizmus jelenségei. Leszögezte: a holokauszt során legyilkolt hatszázezer zsidó vallású magyar állampolgár emléke a zsidó közösségnek nem engedi meg, hogy az emlékezetpolitikában bármilyen kompromisszumot kössön. „Nincs olyan hatalom, amely számunkra olyan ajánlatot tudna tenni, hogy megtagadjuk mártírjaink emlékét” – fogalmazott.

Összesen 239 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bakonyibetyar
2015. június 11. 06:33
"A magyar nemzet zsidó testvéreink (!) nélkül nem érte volna el mindazt, amit az elmúlt évszázadokban elért.." Lázár elvtárs nyilván a Tanácsköztársaságra, meg a Rákosi-diktatúrára gondolt. Azt hiszem, égész jól meglettünk volna "nélkülük"...
Bolond Istók
2015. június 10. 23:58
"zsidó vallású magyar állampolgár" ez most megint egy új kifejezés. Van még zsidó vallású magyar, és magyarországi zsidó. Ha jól emlékszem, pont Heisler használta egy beszélgetésben mindkettőt, ami azért érdekes mert a kettő nem ugyan az. Ideje lenne eldönteni, hogy a zsidóság egy népcsoport, vagy "csak" egy vallás. Mert nem mindegy. Persze, ez így eléggé kényelmes és praktikus, hogy egyszer ezt használjuk másszor meg azt, ahogy érdek megkívánja. Egyébként nagyon nem bírom ezt a Heislert. Na, de nem azért mert zsidó vallású magyar állampolgár, :D hanem mert ritka sötét figura. A szó rosszabbik értelmében.
lajkakutyus
2015. június 10. 15:02
Az én nevemben ne beszéljen Lázár, nekem nem testvéreim a zsidók. Testvéreim viszont az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, burgenlandi, horvátországi magyarok. És minden magyar a nagyvilágban.
ormányos csillós
2015. június 10. 14:10
A málenkij robot is az volt,csak arról nem ugattok a volt munkásőr csicskáddal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!