Kormány: Két napja szóltunk, hogy lesz egy tájékoztató kampány

2015. június 02. 17:44

Kovács Zoltán nem érti a sajtó csodálkozását az Indexen felbukkant óriásplakát ügyében, mely a kormány bevándorlásügyi álláspontját hangsúlyozza a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció kapcsán. A kormányszóvivő május végén bejelentette, hogy kampányt indítanak.

2015. június 02. 17:44

Már a május 31-ei kormányszóvivői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a következő napokban tájékoztató kampány indul a bevándorlásról és terrorizmusról szóló konzultáció témakörével kapcsolatban, mondta Kovács Zoltán kedden az MTI-nek.

„A kampány a kabinet alapvető elveire hívja fel a figyelmet. Ezek között szerepel, hogy aki Magyarországra érkezik, annak tiszteletben kell tartania az ország és az unió kultúráját, törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét” — jelezte a kormányszóvivő. Mindez egyúttal állásfoglalás és üzenet azok felé, akik illegálisan kívánnak belépni Magyarország, egyúttal az Európai Unió területére, tette hozzá.

Kedden az Indexen megjelent egy fotó, amelyen készítője szerint a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció plakátja látható. A plakát szövege a következő: Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját! Az Együtt a kép megjelenése után közölte: mozgalmat szervez a plakátok letépésére, ha azok kikerülnek a közterekre.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DZoli
2015. június 02. 23:48
Ja, ha már két napja jeleztétek, hogy lesz plakátkampány, akkor minden rendben van... LOL
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!