Felszívódott egy Csontváry-kép a debreceni múzeumból

2015. április 23. 13:03

Eltűnt tavaly a debreceni MODEM raktárából egy 80 milliós Csontváry-kép és egy 25 milliós tusrajz. A múzeum annyit ismert el, hogy a képek nincsenek az intézményben, a rendőrség pedig mára bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást – közölte a Bors. A képek tulajdonosa kártérítésben reménykedik.

2015. április 23. 13:03

Még 2014 áprilisában tűnt el két kép a debreceni MODEM múzeum raktárából: Csontváry Kosztka Tivadar „Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal” című festménye (egy részletét lásd fent) 80 milliót, Nemes Lampérth József „Táj dombokkal” című tusrajza 25 milliót ér. A képek tulajdonosa Antal Péter műgyűjtő, aki korábban letétbe adta a műveket a múzeumnak.

A 444 emlékeztet: a múzeum soha nem ismerte el, hogy lopás történt: a belső vizsgálat arra jutott, hogy a képek nincsenek az épületben, de betörésnek nincs nyoma. Az Origónak tavaly azt mondta Kukla Krisztián igazgató, hogy „Nem lehet kijelenteni, hogy ellopták a képeket, a képek eltűntek”.

Ráadásul a rendőrség sem talált semmit, sőt, a nyomozást már meg is szüntették. „A képek sajnos továbbra sincsenek meg, ráadásul néhány napja, április 15-én kaptam kézhez a rendőrség határozatát, melyben azt írják, hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették. Jelenleg is folynak a tárgyalások a kártérítéssel kapcsolatban” – nyilatkozta a Borsnak Antal Péter, a valahogy felszívódott képek tulajdonosa.

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lynx
2015. április 23. 21:34
Ott valami szingularitás lehet, akár egy fekete lyuk. Ki kellhíni a CERNeseket. Csak fárasztják a hadronokat, itt meg csak úgy terem az anomália. Én mondjuk bezárnám az igazgató urat a rendőrfőnökkel oda némi szárazkenyérrel meg vízzel, lássuk, vajon ők is eltűnnek e úgy tíz-tizenöt év alatt.
száraztészta-tüzifa
2015. április 23. 16:37
Egyébként fel készülhetünk rá, hogy a Nemzeti Galéria, és a Szépművészeti költöztetésénél, illetve kép parkoltatásnál tucatjával fognak eltűnni képek.. Ha nem is Csontváryk, de elfekvő Koszták, Egryk, Szőnyik, Bernáthok simán landolni fognak tűz közeli magángyűjtőknél.... ...ez az eset meg vicc... el tud számolni a MODEM a képpel? Nem. ...megvan a kép? Nincs. ...Van betörésnek nyoma? Nincs valamelyik belsős passzolta ki töredékáron egy magángyűjtőnek.
kuwiq
2015. április 23. 16:17
Azért fussunk mar neki még eccer: A figura letétbe adta a kb százmisis értéket a múzeumba, nyilván papírja van róla. Aztán a képeket a múzeum nem találja, nála nincsenek, hivatalosan el sem vitte senki, papír nincs róla. Viszont a rendőrség megallapította, hogy nem történt lopás. Akkor csak az X akták maradnak, nem igaz? Vagy a titokzatos takony dimenzió.
brekker
2015. április 23. 16:05
Feltűnően sokat áztatta ezt a vásznat az eső.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!