Zoltai miatt nem kommunikál Schmidt Mária és Lázár János

2015. március 03. 12:01

Megszűnt a Sorsok Házáról szóló kommunikáció a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, amióta Lázár János maga mellé vette főtanácsadónak Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatóját – nyilatkozta Schmidt Mária, a projekt megvalósításával megbízott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója kedden a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában.

2015. március 03. 12:01

Schmidt Mária azt mondta: miközben Lázár János személyes döntése volt a projekt elindítása, a szóbeli megállapodások ellenére nem kötötte meg a szükséges szerződéseket a megvalósítással megbízott közalapítvánnyal, és az anyagi forrásokat sem utalta át a Miniszterelnökség.

A közalapítvány hétfőn közleményt adott ki, amelyben azzal vádolta Lázár Jánost, hogy szándékosan akadályozza az emlékhely megnyitását. A közalapítvány azt is kifogásolta, hogy a Miniszterelnökség a Sorsok Házáról 2013 őszén készített belső munkaanyagot végleges koncepciónak beállítva hozta nyilvánosságra. A közlemény a Népszabadság cikke után születette, amely történészeket és zsidó vezetőket idézett, akik szerint a kiállítás anyaga szakmailag nem megfelelő.

Az MTI-nek a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn azt mondta: a Miniszterelnökség nem akadályozza a Sorsok Háza megnyitását, sőt „kifejezetten abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb megnyithassa a kapuit az intézmény”. Az emlékhely csak a zsidó közösség és a történész szakma egyetértésével jöhet létre, ezért juttatta el nekik a Miniszterelnökség észrevételezésre az előzetes szakmai és kiállítási koncepciót – tudatta Latorcai Csaba, cáfolva, hogy azt végleges koncepciónak beállítva küldték volna szét.

Schmidt Mária a koncepciót érintő bírálatokról azt mondta: nincs olyan kiállítás a világon, amelynek elképzelésével mindenki egyetért. Vagyis egy kiállítás kurátorát nem kényszeríthetik arra, hogy szerezze meg elképzeléséhez a teljes szakmai és társadalmi egyetértést, mert akkor semmi nem valósulna meg – vélekedett a főigazgató. Hozzátette: tökéletes munkát nem lehet végezni, ám most azok kritizálják, akik soha nem hoztak létre semmit és nem érdekeltek más sikerében. Mint mondta, nincs olyan konkrét pontja a projektnek, amelyről vita volna a Miniszterelnökség, a közalapítvány és a zsidó szervezetek között. Utóbbiak az egész koncepcióval nem értenek egyet. Ugyanis a közalapítvány elképzelése az, hogy az egész magyar társadalommal kívánja megismertetni a történteket, ám a zsidó szervezetek valami másra kíváncsiak – jelentette ki Schmidt Mária.

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pacal
2015. március 03. 13:10
Schmidt, Lázár, Zoltai.... okádnom kell
qccqccqcc
2015. március 03. 12:23
Nagyon helyes, hogy nem kommunikál emiatt Schmidt!!!!!
*ufó*
2015. március 03. 12:16
Porhintés. Valójában egy követ fújnak. Azon se lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy a Jani a Marival kufircolt a hotelben két napig potom kétmillió ft. állami pénzen Londonban, amiből a botrány lett.
3M..
2015. március 03. 12:09
Fideszen belüli, koncon marakodás. Kisebbségiek belügye, minket Magyarokat nem érint. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!