Szolnokon is az Elios nyerte a közvilágítás-korszerűsítési tendert

2015. március 19. 07:48

Számos más település után Szolnokon is Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége végezheti a közvilágítás korszerűsítését egy több mint egy milliárd forintos, jó részt uniós támogatással megvalósuló projekt keretében.

2015. március 19. 07:48

Két ütemben, csaknem 1,2 milliárd forintból korszerűsíti a megyeszékhely közvilágítását Szolnok önkormányzata – tájékoztatta a város alpolgármestere az MTI-t. Fejér Andor közölte: Szolnok eddig évente mintegy 200 millió forintot költött közvilágításra. A korszerűbb, nagyobb fényt biztosító, könnyebben szabályozható lámpák több mint 40 százalékkal csökkentik a város közvilágítására fordított energiafelhasználását. A megtakarításból a jelenlegi óraalapú kapcsolási rendszert átalakítják a fényviszonyokhoz igazodó technológiára.

Az új hálózatot alkonykapcsolók vezérlik majd, így borús időben is világítanak a lámpatestek, a forgalmasabb zebrák környékén pedig erősebb égőket szerelnek be a szakemberek – tette hozzá. Jelezte: a bruttó 1,16 milliárd forintos fejlesztés 85 százalékban uniós támogatásból, várhatóan még idén nyárra elkészül. A beruházás részeként a Tisza-parti megyeszékhely teljes közvilágításának mintegy kétharmadát korszerűsítik, ami több mint ötezer lámpatest cseréjével jár a belvárosban, a déli ipartelepen, a Vegyiművek lakótelepen, a Tiszaligetben, az üdülőterület környékén, valamint a Megyesi telepen, a Pletykafalu, a Tallin és a Széchenyi városrészben.

Az alpolgármester elmondta, hogy a szolnoki munkát végző cég egyebek mellett Zalaegerszegen és Pécsen is korszerűsít. Az említett települések korábban arról tájékoztattak, hogy a közvilágítás korszerűsítésére kiírt közbeszerzési eljárást az Elios Zrt. nyerte meg. 

Összesen 441 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2015. március 20. 16:14
érdekes hogy a cikk pont 50-50 % tetszik nem tetszik.
Berecskereki
2015. március 19. 16:52
Azt írod; "Mert előírják a pályázatban, hogy Magyarország területén legalább 400 milliós referenciát kell felmutatni LED-es utcavilágításban." Hol olvashatók a kiírt pályázatok? Hol olvasható az első pályázat amelyet az Elios elnyert és abban ki van kötve a 400 milliós referencia? Ha viszont van olyan amelybe nincs kikötve, akkor valami másnak is kell lennie, hogy nem mások nyerték el. Máskülönben pedig azt hiszem el, amiről meggyőződhetek és nem azt amit egyes médiumfelületek állítanak.
bora
2015. március 19. 16:12
Ez természetes! Hiszen ő a Miniszterelnök rokona már, naná, hogy ő nyeri. Sőt, a közvilágítások most avulnak el hirtelen és látványosan, és vágyjkák a felújítást, természetesen Tiborcz cége által. Ahogy látom az értékelésekből, ez sokaknak tetszik. Pedig valamikor régen ők is pont azért támogatták a fideszt, hogy ilyen többet ne legyen. Mostanra meghasonlottak önmagukkal.
foxi
2015. március 19. 13:29
Hát,csak pofázni tudtok. Nem került fáradtságba se,pénzbe se ezeket a nyilvános !!!!! adatokat lehívni : Tárolt Cégkivonat A Cg.01-10-046445 cégjegyzékszámú ELIOS Innovatív Energetikai Zárkörűen Müködő Részvénytársaság (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1. I. em. 6.) cég 2015. március 1. napján hatályos adatai a következők: I. Cégformától független adatok 1. Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-10-046445 Cégforma: Részvénytársaság Bejegyezve: 2009/08/13 2. A cég elnevezése 2/3. ELIOS Innovatív Energetikai Zárkörűen Müködő Részvénytársaság A változás időpontja: 2013/06/03 Bejegyzés kelte: 2013/07/08 Közzétéve: 2013/07/25 Hatályos: 2013/06/03 ... 3. A cég rövidített elnevezése 3/3. ELIOS INNOVATÍV Zrt. A változás időpontja: 2013/06/03 Bejegyzés kelte: 2013/07/08 Közzétéve: 2013/07/25 Hatályos: 2013/06/03 ... 5. A cég székhelye 5/2. 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1. I. em. 6. A változás időpontja: 2011/03/08 Bejegyzés kelte: 2011/05/17 Közzétéve: 2011/06/02 Hatályos: 2011/03/08 ... 8. A létesítő okirat kelte 8/1. 2009. augusztus 6. Bejegyzés kelte: 2009/08/13 Hatályos: 2009/08/13 ... 8/2. 2009. szeptember 25. Bejegyzés kelte: 2009/10/14 Hatályos: 2009/10/14 ... 8/3. 2010. február 17. Bejegyzés kelte: 2010/02/25 Hatályos: 2010/02/25 ... 8/4. 2010. május 18. Bejegyzés kelte: 2010/06/01 Közzétéve: 2010/06/24 Hatályos: 2010/06/01 ... 8/5. 2010. július 30. Bejegyzés kelte: 2010/08/23 Közzétéve: 2010/09/09 Hatályos: 2010/08/23 ... 8/6. 2010. június 30. Bejegyzés kelte: 2010/09/22 Közzétéve: 2010/10/14 Hatályos: 2010/09/22 ... 8/7. 2010. szeptember 1. Bejegyzés kelte: 2010/09/22 Közzétéve: 2010/10/14 Hatályos: 2010/09/22 ... 8/8. 2010. december 14. Bejegyzés kelte: 2011/01/18 Közzétéve: 2011/02/03 Hatályos: 2011/01/18 ... 8/9. 2010. december 28. Bejegyzés kelte: 2011/02/01 Közzétéve: 2011/02/17 Hatályos: 2011/02/01 ... 8/10. 2011. március 8. Bejegyzés kelte: 2011/05/17 Közzétéve: 2011/06/02 Hatályos: 2011/05/17 ... 8/11. 2012. február 3. Bejegyzés kelte: 2012/03/12 Közzétéve: 2012/04/05 Hatályos: 2012/03/12 ... 8/12. 2012. június 1. Bejegyzés kelte: 2012/07/05 Közzétéve: 2012/07/26 Hatályos: 2012/07/05 ... 8/13. 2012. december 6. Bejegyzés kelte: 2013/01/04 Közzétéve: 2013/01/17 Hatályos: 2013/01/04 ... 8/14. 2013. június 3. Bejegyzés kelte: 2013/07/08 Közzétéve: 2013/07/25 Hatályos: 2013/07/08 ... 8/15. 2014. január 21. Bejegyzés kelte: 2014/02/11 Közzétéve: 2014/02/27 Hatályos: 2014/02/11 ... 8/16. 2014. július 9. Bejegyzés kelte: 2014/08/14 Közzétéve: 2014/08/16 Hatályos: 2014/08/14 ... 8/17. 2015. február 2. Bejegyzés kelte: 2015/02/19 Közzétéve: 2015/02/25 Hatályos: 2015/02/19 ... 902. A cég tevékenysége 9/10. 8299 '08 M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás Főtevékenység. Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/11. 7022 '08 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/12. 4110 '08 Épületépítési projekt szervezése Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/13. 7112 '08 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/14. 7490 '08 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/15. 7010 '08 Üzletvezetés Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/16. 4321 '08 Villanyszerelés Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/17. 4322 '08 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 9/18. 4329 '08 Egyéb épületgépészeti szerelés Bejegyzés kelte: 2013/02/11 Közzétéve: 2013/04/04 Hatályos: 2013/02/11 ... 11. A cég jegyzett tőkéje 11/2. Megnevezés Összeg Pénznem Összesen 30 000 000 HUF A változás időpontja: 2010/05/18 Bejegyzés kelte: 2010/06/01 Közzétéve: 2010/06/24 Hatályos: 2010/05/18 ... 13. A képviseletre jogosult(ak) adatai 13/18. Péter Zsolt (an.: Dr. Angyal Márta Ilona) Születési ideje: 1982/08/13 9700 Szombathely, Késmárk utca 1. E-mail: [email protected] Adóazonosító jel: 8422273853 A képviselet módja: együttes A képviseletre jogosult tisztsége: cégvezető Jogviszony kezdete: 2012/06/01 A változás időpontja: 2012/06/01 Bejegyzés kelte: 2012/07/25 Közzétéve: 2012/08/09 Hatályos: 2012/06/01 ... 13/21. Sájer Gábor (an.: Farkas Erzsébet) Születési ideje: 1977/01/20 1031 Budapest, Vízimolnár utca 37. II. em. 8. E-mail: [email protected] Adóazonosító jel: 8401960282 A képviselet módja: együttes A képviseletre jogosult tisztsége: vezérigazgató (vezető tisztségviselő) A hiteles cégaláírási nyilatkozat vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került. Jogviszony kezdete: 2014/01/21 A változás időpontja: 2014/01/21 Bejegyzés kelte: 2014/02/11 Közzétéve: 2014/02/27 Hatályos: 2014/01/21 ... stb.stb. Ezek nyilvános adatok.Bárki megnézheti. Az is,hogy részvénytársaság és hogy van is pénze anyagra. https://www.e-cegjegyzek.hu/index.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!