Böröcz László a Fidelitas új elnöke

2015. március 15. 09:34

Szombati tisztújító kongresszusán Böröcz László eddigi alelnököt választotta új elnökévé a Fidelitas. Böröcz Ágh Péter országgyűlési képviselőt váltja a Fidesz ifjúsági szervezetének élén.

2015. március 15. 09:34
Böröcz Lászlót választotta új elnökévé a Fidelitas a szervezet szombati tisztújító kongresszusán – tájékoztatta a Fidelitas vasárnap az MTI-t. 
 
A Fidelitas továbbra is kiemelt céljának tekinti a fiatalok élethelyzetének javítását, így a munkahelyteremtést, az otthonteremtési támogatások kiterjesztését és a családtámogatási rendszer további erősítését – írták.
 
A Fidesz ifjúsági szervezetének közleménye szerint a következő évek fontos feladata az is, hogy minden magyar háztartásba eljusson a szélessávú internet. Ugyanakkor az oktatás átalakításának azt a célt kell szolgálnia, hogy a fiatalok képességüknek megfelelő, versenyképes tudást kapjanak.
 
„A Fidelitas a jövőben is keményen fellép a szélsőségek ellen, jelenjenek meg akár rongálós-Che Guevara pólós akciók, akár kukába való szélsőjobboldali nézetek formájában” – fogalmaztak.
 
Böröcz László munkáját hét alelnök segíti majd. Böröcz eddig a Fidelitas ügyvezető alelnöki tisztét látta el, és Ágh Péter országgyűlési képviselőt váltja a Fidelitas élén.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. március 15. 11:17
„A Fidelitas a jövőben is keményen fellép a szélsőségek ellen, jelenjenek meg akár rongálós-Che Guevara pólós akciók, akár kukába való szélsőjobboldali nézetek formájában” --- Aki nem a FIDESZ(DSZ) programját követi, szélsőséges. Reszkessen, aki nem illeszkedik be a NER maffia rendszerébe!
*ufó*
2015. március 15. 10:33
Hát nem tudom, minden jót neki, de ahogyan a tenyerit dörzsöli az állami pénz reményében a fenti fotón az eleve visszataszító, ráadásul a kommunista ""fiatal"" demokraták seggébe bújva kell élnie, ez bizony egy elég szomorkás karrier idáig.
kamasuka
2015. március 15. 10:03
Nem tök mindegy?
Antigoné
2015. március 15. 09:39
A Fidelitas az utóbbi években illegalalitásba vonult, nemigen lehetett hallani róla. Itt az idő, kilépni a nyilvánosságba és dolgozni valóban a fiatalokért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!