A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, de lezártnak tekinti az ügyet

2015. március 14. 15:54

A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, lezártnak tekinti négy évvel ezelőtti levelének az ügyét. Mirkóczki Ádám szerint a Demokratikus Koalíció nem talál fogást a Jobbikon, ezért „kénytelenek ilyen magánleveleket felkutatni és műbalhékat kreálni”.

2015. március 14. 15:54

A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, de az időmúlás és a megbánás miatt lezártnak tekinti azt az ügyet, amelynek lényege, hogy egy négy évvel ezelőtti e-mail tanúsága szerint a párt országgyűlési képviselője beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.

 
Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: Kulcsár Gergely „megbánta a tettét, amit hirtelen felindulásból követett el”.
 
A Jobbik „elítéli és vállalhatatlannak tartja ezt a cselekedetét, de tekintettel arra, hogy egy négy évvel ezelőtti magánlevelezésről van szó, amit a képviselő meg is bánt, a magunk részéről lezártnak is tekintjük az ügyet” – fogalmazott.
 
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője és Varga Zoltán, a párt elnökségének tagja szombaton Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a DK azt kéri, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely ügyében. A párt birtokába jutott ugyanis egy olyan e-mail, amelyben Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ír akciójáról.
 
Mirkóczki Ádám szombaton a DK sajtótájékoztatójára reagálva azt is elmondta: szerintük a Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő vezette pártot súlyos felelősség terheli az ország jelenlegi állapotáért, és pontosan tudják, ha Jobbik kormányra kerül akkor „a felelősségre vonást nem fogják megúszni”. Ezért is követnek el mindent a Jobbik ellen - tette hozzá.
 
Megfogalmazása szerint mivel érdemi fogást nem találnak rajtuk, ezért „kénytelenek ilyen magánleveleket felkutatni és műbalhékat kreálni”.
 
Mirkóczki Ádám azt mondta: elvárják a DK-tól azt is, hogy „az összes jobbikost felakasztani akaró szövetségesét, Lovas Zoltánt, valamint a politikusfeleségeket leszajházó civil szövetségesüket, a Demokratikus Kerekasztalt jelentsék fel ugyanilyen buzgalommal, és határolódjanak el tőlük.”
 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2015. március 15. 17:28
"Közösség elleni uszítás valamint a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt rendőrségi feljelentést tett a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) elnöke, Horovitz Tamás a Jobbikos Kulcsár Gergely ellen" Na ezért utálom őket!!!!! Minden alkalmat megragadnak, hogy a magyarokba belerúghassanak.
neuhistoriker
2015. március 15. 12:06
A Duna-parti köpőcsészéket én is igénybe szoktam venni, ha lehetőség adódik rá.
kukagyerek
2015. március 15. 09:42
Van aki így köpött és van aki úgy! Pld. 3/3, 3/2, 3/1, stb.
katus
2015. március 14. 21:39
http://www.mazsihisz.hu/2015/03/12/forgass-filmet-az-elet-menete-alapitvannyal-7747.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!