Nyomoznak a veszprémi pedofil cserkészvezető ellen

2014. december 06. 16:34

Évekig nem jelentette fel senki, pedig sokan tudtak V. Gábor veszprémi cserkészvezető kétes ügyeiről. V. Gábor idén májusban bukott le pedofilügyeivel,

2014. december 06. 16:34

Pedofília miatt nyomoznak V. Gábor, az 1415. számú IV. Károly Cserkészcsapat és a Veszprém Egyházmegyei Ifjúsági és Lelkipásztori Fórum alá tartozó ifjúsági iroda volt vezetője ellen – derült ki a Hír TV Célpont című műsorából. A férfi idén májusban bukott le miután három fiút – köztük két kiskorút – közös önkielégítésre vett rá. A férfit ezután a szülők csendes távozásra szólították fel, aki ezt választotta a feljelentés helyett.

A férfi ügyeiről többen is tudtak, de senki sem jelentette föl, évek óta folytatta tevékenységét. A veszprémi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. Ezt a Magyar Cserkészszövetség is megerősítette. V. Gábor a Célpont megkeresésére nem reagált.

Frissítés: A Magyar Cserkészszövetség Mandinerhez eljuttatott közleménye szerint „miután a rendőrségi nyomozás tárgyát képező ügy a Magyar Cserkészszövetség országos központjának tudomására jutott, azonnal kivizsgáltuk azt. Egyeztetettünk az esettel vélhetően összefüggésbe hozható személyekkel, és amint megalapozottnak találtuk a kapott információkat, a Magyar Cserkészszövetség megbízottja tett bejelentést a rendőrségen. Az üggyel összefüggésbe hozott egykori csapatparancsnok a rendőrségi eljárás indulásakor már nem volt tagja az MCSSZ-nek. Távol tartatjuk korábbi csapatától, amelyet nem szüntettünk meg, tevékenységüket azonban folyamatosan ellenőrizzük egy pedagógiai fejlesztő munkatárs és egy cserkészvezető közreműködésével.”

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nahát-nahát
2014. december 08. 04:53
Jól olvastam? A pedofília ismét homoszexualitással párosul?
gwrf
2014. december 07. 13:44
ezért nem kellene se a jobb- se a baloldali zombiknak pedofilozni a másikat. Ezeket az állatokat oldalfüggetlenül a f.uknál fogva kellene fellógatni kicsit, hogy elgondolkodjanak. Azok a kívülállók, ne adj' Isten szülők pedig, akik tudtak erről, és bármilyen megfontolásból is, de hallgattak, mos álljanak a tükör elé, és köpjenek egy jó nagyot. Az egész életük kevés lesz ahhoz, hogy valahogy jóvá tegyék ezt a gyerekeikkel szemben.
kukagyerek
2014. december 07. 12:15
Emberek! Nektek nem gyanús ez a sok "pedofil" ügy?
csini bini
2014. december 06. 21:23
Még mielőtt ballibjeink ujongani kezdenének, ez a meglehetősen sajnálatos eset nem általános a keresztény demokrata oldalon. És akik eddig a HÍRTÉVÉ Célpont műsorát ojan vádakkal illeték, hogy elfogult, és csak szocialista bünügyeket güngyölitenek fel, ime a bizonyiték, hogy ez a műsor nagyon is hiánypotlo a maga nemében, azaz az elfogulatlan bátor tényfeltárást tüzték ki maguk elé célként. Az RTL klub hir adója ilyenkor hol van, ha egy gyermek molesztálót kell leleplezni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!