Átfogó, teljes tisztújítás lesz az ELTE hallgatói önkormányzatánál

2014. október 16. 17:13

Teljes tisztújítást tart jövő márciusban az ELTE hallgatói önkormányzata – közölte Zaránd Péter elnök, kiemelve: meghatározó reformokat kívánnak végrehajtani.

2014. október 16. 17:13

Átfogó, teljes tisztújítást tart jövő márciusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói önkormányzata a részönkormányzati képviselőktől az egyetemi hallgatói önkormányzat (ehök) elnökéig – közölte Zaránd Péter elnök.

A hallgatói vezető az egyetem honlapján csütörtökön közzétett közleményében kifejtette: márciusig a szervezet a tisztújítás minden szabályzati feltételét megteremti az egyidejű választásoknak.

Kitért arra, hogy az ELTE hallgatói önkormányzatának elnöksége az érdekképviselet működését meghatározó reformokat kíván végrehajtani. Ezek érintik az érdekképviselet legitimációjának erősítését, az ösztöndíjrendszert, kitérnek a szerkezeti és működési szempontokra, a közösségi autonómia kérdéskörére, a képzési struktúrára, a gazdálkodásra, és a rendezvényszervezésre.

A módosításokat a hallgatói önkormányzat széleskörű alapszabály-módosítással és szükséges esetekben a hallgatói követelményrendszer módosításával kívánja véghezvinni. Az elnökség a reformok kidolgozását a hallgatói vélemények széleskörű bevonásával és egyetemtől független külső szereplők segítségével kívánja elérni - olvasható az elnökség reformhatározatát taglaló közleményben.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának elnöke október 3-án lemondott, és „visszahívta elnökségének tagjait”, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzatának elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt.

A tanítóképző kar fonyódligeti gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt, a jogász gólyatáborban pedig obszcén dalokat énekeltettek. Előbbi ügyben a fegyelmi eljárás még zajlik, utóbbi esetben október 8-án már lezárták a fegyelmiket, és három hallgatót két félévre, egy hallgatót pedig egy félévre eltiltottak tanulmányaik folytatásától.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. október 17. 06:38
Amíg kiemelt megélhetési lehetőséget biztosít a HÖK tisztség, és nélkülözi az önkéntes társadalmi szerveződésre jellemző vonásokat, amíg üzleti vállalás a tisztség, addig nincsen esély a tisztességes HÖK kialakulására.
EU Diktatúra
2014. október 16. 22:47
Páván "Most az fogja lebonyolitani, akinek uralkodása alatt az erőszakok történtek?" Igen. orrr Bán uralkodása alatt történtek
Ángyán Páván
2014. október 16. 19:24
Most az fogja lebonyolitani, akinek uralkodása alatt az erőszakok történtek?
Mich
2014. október 16. 17:51
...márciusban...?! Miért nem MOST mondatják le ezt a lehűtő, korrupt bandát...?! Öt hónap alatt megszilárdíthatják a most megingott helyzetüket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!