Vizsgálatot szeretne a DK az állampolgárság-ügyben

2014. szeptember 16. 15:41

Vadai Ágnes szerint az illetékes parlamenti bizottságoknak foglalkoznia kellene azokkal a hírekkel, miszerint olyanok is kaphattak magyar állampolgárságot, akik nem jogosultak rá.

2014. szeptember 16. 15:41

A Demokratikus Koalíció szerint a parlament honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságainak együttes ülésen kellene foglalkoznia azzal, hogyan ellenőrzik a magyar állampolgárság megszerzését. Erről Vadai Ágnes beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, miután az Indexen megjelent egy cikk Ukrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot címmel.

A független képviselő azt mondta, hogy egy ilyen maffia kialakulása azok állampolgárságának megszerzését is veszélyezteti, akik a törvény alapján jogosultak lennének arra. Hozzátette, hogy a magyar állampolgárok szabad utazása is veszélybe kerülhet, mert a szomszédos országok illetékesei dönthetnek a schengeni határok visszaállításáról.

Arra a kérdésre, hogy a cikkben megjelenteken kívül van-e valamilyen más információja az ügyről, Vadai Ágnes azt felelte: az esetről többféle információ is keringett az interneten, de pusztán az írás alapján is megérne egy együttes bizottsági ülést, hogy hogyan is alakult a kettős állampolgárság megadásának folyamata.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
asszem
2014. szeptember 16. 17:38
A minap Marosvásárhelyen részt vettem egy tiltakozó megmozduláson,ahol a város egyik legnevezetesebb, Rákóczira elkeresztelt lépcsősorának az oláhelőemberi elborult elmék által provokációs szándékkal megejtett oláh motívumokkal való bemázolása miatt. Az illető tiltakozó akción nem voltunk többen 13 főnél, ellenben a csendőrök és a civil ruhás megfigyelőink legalább kétszer annyian lehettek, mint mi, akik, hogy ne köthessenek belénk kirendelt hivatalos közegék fel-alá sétálgattunk a régi vásárhelyiek előtt nagy becsben álló Rákóczi lépcsőnkön. És miközben ilyképpen jártuk közöttük a randalist, ott hallottam azt, miként egymás között arról beszélnek,hogy hányan is közülük, sült oláhok közül, kapták meg eleddig a magyar állampolgárságot! És ez tényleg nincsen rendjén,hiszen per pillanat az van, hogy több mint 6millió oláh szabadult az unióra és ott eleddig sikerült szép számban kiviselni magukat oláh előemberéknek!majdnem minden európai börtönben vannak már képviselőik, hogy azt ne mondjuk, hogy ezen börtönök jobbára mind velük van telezsúfolva! Eddig loptak, öltek és raboltak oláhként, most ugyanezt teszik magyar állampolgárként! És kinek jó ez, mert hiszen ennek az eszméletlen állampolgárság megadási ámokfutásnak az lesz a várható vége, hogy rövidesen minket, magyarokat is ki fognak utálni mindenünnen a nagyvilágból!
kjkj945
2014. szeptember 16. 17:22
2004. december 5 Még mindig csak arra tud gondolni a vad, miért nem hívja a providentet?
Maddox
2014. szeptember 16. 17:14
Én is szeretném, ha megvizsgálnák a DK-sok állampolgárságát...
Vlagyimir
2014. szeptember 16. 17:03
k nos a k özel hétszázezer magyarországi szavazó, akiket magatokhoz tudtatok 2010-ben a meg lévöhöz még csábítani,fidesztalpnyaloncok.. soha többé nem fog már kötélnek állni! Ha pedig a demokratikus oldal végre nem a saját köldökével lesz elfoglalva, akkor porrá fog verni benneteket. Az ország TÖBBSÉGE ugyanis már most sem akar titeket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!