Civilek tüntettek a kormány civilpolitikája ellen

2014. szeptember 13. 16:37

A kormány civil szervezetekkel kapcsolatos politikája és a Norvég Civil Támogatási Alapot koordináló civil szervezetekkel szembeni rendőri fellépés ellen tiltakoztak több százan szombaton Budapesten.

2014. szeptember 13. 16:37

A Humán Platform által szervezet, számos civil szervezet közreműködésével megtartott demonstráción Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója azt hangsúlyozta: azért gyűltek össze, mert kiállnak a „koncepciós eljárás alá vont” civil szervezetek mellett és nemet mondanak a hatalom túlkapásaira. Úgy vélekedett, hogy csak akkor képesek változtatni a jelenlegi helyzeten, ha kitartóan ragaszkodnak a céljaikhoz és aktívan kiállnak azokért, akik hátrányt szenvednek a mindennapokban.

A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati sajtóban ma azon 15 ország közé sorolják Magyarországot, amely akadályozza a független civil szervezetek működését és a felsorolt országok között formálisan Magyarország az egyetlen nyugati típusú demokrácia. Végül visszautasította, hogy azok a civil szervezetek, amelyek külföldi pénzt is felhasználnak, idegen érdekeket szolgálnának. Ellenkezőleg, éppen olyan programokat hajtanak végre, amelyek jobbá teszik Magyarországot, ezért tiltakoznak az őket érő támadások ellen - jelentette ki Szegfalvi Zsolt.

Gulyás Márton, a Humán Platform aktivistája úgy vélekedett, hogy a független civil szervezetek elleni támadás, „közvetetten támadást jelent” valamennyi magyar állampolgár ellen. Hozzátette, elfogadhatatlan, hogy a kormány „karhatalmi erőt vezényel” civil szervezetek ellen és olyan iratokat foglal le, amit törvényes módon nem tudna megszerezni. Rá kell kényszeríteni a kormányzatot, hogy ezt fejezze be - jelentette ki.

A továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy nekik nem a kormány és nem Orbán Viktor miniszterelnök az ellenségük, hanem a közöny és az apátia. Ennek megváltoztatásához nem háborúra és forradalomra, hanem olyan azonnali társadalmi változásokra van szükség, amelynek a működését a köztársaság fogalmával lehet jellemezni. Magyarország mindannyiunk ügye, ezért megálljt kel parancsolni az önkényuralomnak – fogalmazott Gulyás Márton. A résztvevők a demonstráción kartonpapírból formázott nyitott tenyereket tartottak a magasba, annak szimbólumaként, hogy megálljt parancsoljanak a civil szervezetek elleni „kormányzati támadásoknak”.

(Fotó: Index.hu / Fábián Tamás)

Összesen 426 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Monkey4you
2014. szeptember 16. 10:50
Ezek tróger bandák, nem civil szervezetek!!! Köztörvényes bünözök!!!
Eltünt
2014. szeptember 14. 14:50
Bűncselekmény büntetendő,uzsora kamatra adott kölcsön büntetendő. Ezért vonult ki a rendőrség .Nem kell kesztyűs kézzel bánni velük,azokban az ügyekben hangos a ballib ott közük van törvényellenes cselekményekhez,azért tiltakoznak.Kezük mások pénzéhez hozzá fér.
huh-hun
2014. szeptember 14. 09:36
Mindet bezárni, vagy kikűldeni Norvégiába.
pitypang1125
2014. szeptember 14. 09:27
Átlátszó.hu!!! Szarháziak, akik bűncselekményeket követnek el, azok ne csodálkozzanak akkor ha a rendőrség végzi a dolgát! Éppen ideje annak hogy a rengeteg balliberálisokhoz köthető pénzmosodát egy kicsit szabályosabb működésre késztessék! Nem a létükkel van a probléma, csak a szabálytalan, törvényellenes működésükkel! Ennyi az egész történet, és semmi több!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!