LMP: Átlátható önkormányzati közbeszerzéseket!

2014. augusztus 16. 12:34

Az LMP átláthatóvá tenné az önkormányzatok közbeszerzéseit, ezért a választás után a testületekbe kerülő képviselőik indítványozni fogják, hogy független monitorszervezetek működjenek közre a közbeszerzési eljárások lebonyolításában, a pályázatok kiírásától egészen a döntésekig.

2014. augusztus 16. 12:34

Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, elejét kell venni a korrupciós kockázatoknak az önkormányzatok működésében. Azt hangoztatta, hogy a választás után a képviselő-testületekbe, közgyűlésekbe kerülő LMP-s politikusok mindenhol az átláthatóságért fognak harcolni, ahogy tették ezt az elmúlt négy évben is. Szavai szerint a helyi kiskirályokat a leghatékonyabban a nyilvánosság tudná megfékezni.

Az LMP politikusa közölte, polgármesterjelöltjeik a választási kampányban a rivális indulókhoz felhívást intéznek egy átláthatósági minimumprogram elfogadására. Arról beszélt, ebben egyebek mellett azt vállalnák, hogy az önkormányzatok honlapján minden kötelező információt könnyen elérhetővé tesznek majd. A minimumprogramban szerepel majd az is, hogy a testületi ülések napirendjét az ülést megelőzően legalább nyolc napon belül elérhetővé teszik az önkormányzat honlapján, míg a testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyveit 15 napon belül. A zárt ülésekkel kapcsolatban is szigorú belső szabályzatokat kell elfogadni, fűzte hozzá sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc.

Az LMP képviselői szükségesnek látnák, ha széles körűen biztosítható lenne a lakossági civil részvétel, hozzászólás lehetősége is. Azt is mondta, képviselőik vállalják továbbá, fellépnek majd azért, hogy az önkormányzatok a rájuk vonatkozó jogszabályokat az átláthatóság vonatkozásában 100 százalékosan tartsák be. Idézte a Korrupciókutató Központ Budapest nemrég közzétett törvényességi és átláthatósági vizsgálatát, amely szerint a magyar városok önkormányzataira - a honlapjukra feltöltött információk alapján - néhány kivételtől eltekintve inkább az átláthatatlanság, az elzárkózás, az információk eltitkolása jellemző, nem pedig a nyitottság és az elszámoltathatóság.

Gerstmár szerint ha nincs átláthatóság, akkor az önkormányzatok a nagy politikai blokkok politikai játszóterévé, kádertemetőivé és kampányfinanszírozó vállalkozások kifizető helyeivé válnak, és titkolni fogják tényleges tevékenységüket.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!