Fidesz: Töretlen a munkahelyvédelmi akció lendülete

2014. június 12. 12:17

Töretlen a munkahelyvédelmi akció lendülete, a program hónapról hónapra egyre több ember foglalkoztatását segíti – írta a Fidesz az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. A párt tájékoztatása szerint mostanra több mint 800 ezer ember foglalkoztatását segítette az akció.

2014. június 12. 12:17

Töretlen a munkahelyvédelmi akció lendülete, a program hónapról hónapra egyre több ember foglalkoztatását segíti – írta a Fidesz az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. A kormánypárt sajtóirodájának tájékoztatása szerint míg tavaly decemberben 735 ezer, addig most áprilisban már 839 ezer ember foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció.

Emlékeztettek: a tavaly januárban indult munkahelyvédelmi akció a munkaadóknak szóló adó- és járulékkedvezménnyel ösztönzi a foglalkoztatását öt olyan célcsoportnak, amelynek tagjai életkoruknál vagy élethelyzetüknél fogva általában hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon. Ők a kisgyermekes édesanyák, a nyugdíj előtt állók, a pályakezdő fiatalok, a tartósan munkanélküliek és a szakképzettség nélküliek – sorolták.

A foglalkoztatottak fele a nyugdíj előtt állók közül kerül ki, harmada pedig a szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozó, jellemzően alacsony iskolai végzettségű munkavállaló. Csaknem minden ötödik támogatott 25 év alatti, pályakezdő fiatal, és több mint 38 ezer kisgyermekes édesanya munkahelyét is védi a program. A munkáltatók költségei tavaly összesen 115 milliárd forinttal, idén az első négy hónapban pedig már 45 milliárd forinttal csökkentek – közölte a Fidesz.

Értékelésük szerint a másfél éve indított munkahelyvédelmi akció nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország a foglalkoztatás terén is jobban teljesít, és hogy „Európában tavaly nálunk csökkent legnagyobb mértékben a munkanélküliség”.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vlagyimir
2014. június 12. 12:55
Most zár be a DANONE.. szar hazug banda
*ufó*
2014. június 12. 12:46
először is a felcsúti csürhének (fidesz-kdnp) kellene valami rendes munkát keresni, mert az ország anyagi s szellemi lepusztítását azért mégse nevezzük munkának
Apáczai
2014. június 12. 12:44
a program hónapról hónapra egyre több ember foglalkoztatását segíti Családok ezreit segíti a biztonságos léthez és tisztes munkához. Ez a legnagyobb problémája a bukottaknak: szűkül a megvezethető munkakerülő prolik rétege.
Felebarát
2014. június 12. 12:25
munkaügyi központban hangosan felröhögtek ezen :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!