Fazekas: Jó ötlet a minisztérium Debrecenbe költöztetése

2014. június 10. 13:22

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint helyes az az elképzelés, hogy az általa vezetett minisztérium Debrecenbe költözzön, mert így közelebb kerül az igazgatás a termeléshez.

2014. június 10. 13:22

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint Fazekas Sándor miniszter jó ötletnek tartja a minisztérium Debrecenbe költöztetését. Ezáltal ugyanis közelebb kerül az igazgatás a termeléshez.

A miniszter és a tárca arra a miniszterelnöki kezdeményezésre reagált, amely szerint Orbán Viktor felvetette, hogy a honvédelmi és a földművelésügyi tárca vezetése vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy 2016. március 15-ig milyen feltételek mellett lehetne a központi államigazgatás két szakterületének országos irányítását Székesfehérvárra, illetve Debrecenbe áthelyezni.

A FM tájékoztatása szerint a miniszter közölte: „Az előkészítési munkákat megkezdjük és természetesen egyeztetéseket folytatunk Debrecen város vezetésével a konkrét feladatokról.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chack
2014. június 10. 21:23
Úgy hallottam, az még nem tisztázódott le, hogy az USA-ba vagy Izraelbe költözik-e a külügyminisztérium, csak hogy közelebb legyen.
=nessuno=
2014. június 10. 18:47
Mit is mondhatna egy ilyen nagyformátumú szakpolitikus...:))
Forsz
2014. június 10. 18:20
Ezt a sok hülyét...gondolom, unatkoztok. Mindenhez értetek és mindent jobban tudtok. Ez az egysegelem ez is a fasz tudja hány ezer kilométerről pofázik, de leszarom. Engem is meglepett az ötlet, de akkor sem jártatnám a számat, ha baloldali kormány lenne, ami egyébként nagyon sokáig nem lesz (most éppen úgy tűnik, hogy soha)... szóval, értetek hozzá? Tudjátok miért és mi a jó?....Naná, hogy nem!! Akkor meg mire ez az automatikus rinya. Nem is rinya, hiszen benneteket a "minél rosszabb, annál jobb" kellene, hogy vezéreljen. Na és, ha lehet mégis hozzáfűznék egy érdemi gondolatot. Magyarország durván száz éve, Budapestből áll. Éppen ideje, hogy a vidék is be legyen vonva az ország irányításába és a későbbiekben nem csak az irányításba, hanem az egészséges vérkeringésbe. Talán ez a kezdeményezés ezt segítheti elő. Éppen ideje, hogy vidéken is legyen elhelyezkedési lehetősége az értelmiségnek. Ami pedig a Várat illeti. Ott áll évtizedek óta kihasználatlanul. Mert nehogy azt merje állítani valaki, hogy múzeumok, meg kiállítások dédelgetésére hivatott épületegyüttesről van szó.
kjkj945
2014. június 10. 15:44
Debrecenbe kéne menni MINISZTÉRIUMOT kéne venni Megállj kocsis lyukas a kas! Kiugrik a Fazekas (kakas)!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!