Portik-Laborc ügy: megszüntették a nyomozást

2014. május 30. 15:24

Bűncselekmény hiányában megszüntette a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanújával indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóinak ügyében.

2014. május 30. 15:24

A Portik Tamás, az alvilág meghatározó figurája és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetője közti két 2008-as megbeszélésről készült felvételek titkosságát 2013 tavaszán oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal. Ezt követően hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt indult nyomozás, mert az együttműködés közéleti szereplők kompromittálására irányulhatott. 

Az ügyben a parlament nemzetbiztonsági bizottsága 2012 őszén meghallgatta Laborcot, akiről később kiderült, hogy hazudott a bizottsági meghallgatáson. A bizottság által elfogadott jelentés szerint „Laborc meghatározta Portik számára a befolyásoláshoz szükséges eszközrendszert, a kompromittálásra alkalmas környezetet”. A bizottság azt is megállapította, hogy a találkozókra Szilvásy György akkori titokminiszter tudtával és kérésére került sor. 

A Központi Nyomozó Főügyészség most bűncselekmény hiányában megszüntette a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt, több mint egy éve indult nyomozást. Az ügyészség az Index kérdésére nem árulta el a megszüntetés indokait, mivel minősített ügyről van szó.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Netuddgi
2014. május 31. 19:05
Ezek szerint teljesen normális, hogy a titkosszolgálat vezetője személyesen találkozik egy közismert bűnözővel. Hol van a Mandiner cikk? Ilyen ország pedig nincs! MDCCCV!
Apáczai
2014. május 31. 06:43
"... a tényeknek ellentmondva minden fidesz szavazó, bár nyervog és egyre szarabbul él, akkor is a fideszre húzza az x- et..." Én el sem tudom képzelni, hol él maga. A gyermekeim a családbarát adókedvezményeknek köszönhetően átlagban 900-95 ezer forinttal vittek többet haza a munkájuk béreként, mint egy évvel korábban. A rezsikiadással megtakarítottak családonként kb. 400 ezer Ft-ot. A nyugdíjak reálértéke nem csökkent, hanem 1%-kal emelkedett. Számos élelmiszer ára stagnál, van aminek csökkent az ára. Az infláció meg 2% alatt volt. Még jó, hogy nem a libásra vagy a böszmére szavazunk!!! Vagy a korábban regnáló bukott maffiabaloldal egyéb formációira. Hazudni pedig ne tessék, mert az nagyon csúnya dolog. Akkor is, ha nem az MSZP böszme politikusa, hanem egy kliensük vagy volt aparatcsik hazudik.
gudmen
2014. május 30. 23:47
figyu birkák..aki azt hiszi, hogy balos hálozat meg a vén birok..meg a stb.. itt egy kibaszott hálozat van..a politikai elit..ami most éppen a fidesz vezetésével veszi hülyére az eliten kivül esö 9.5 millio magyart.. nem itélnek el itt balost..de jobbost se fognak ne aggodjatok.. ez a vérszivo söpredék..akik förendörkböl, ügyészekböl, birokbol, olicgarhákbol és pártpolitikusokbol áll (mszp-szdsz-fidesz-mdf) leánykori néven posztkommunisták...25. éve ültetik a szoporollere a magyar népet.. üdv: egy volt fideszes alelnök
valattila1
2014. május 30. 22:40
Bammeg, még nem ment le az önkormányzati választás, nem volt korai ejteni az ügyet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!