Több választókerületben is voksturistáktól tart a baloldal

2014. április 02. 13:28

Az ellenzéki szövetség szerint választási csalás gyanúját veti fel, hogy több billegő választókerületben is nőtt a szavazópolgárok száma az elmúlt két hónapban. Karácsony Gergely hangsúlyozta: a szóban forgó választókerületekben aktivistáik ott lesznek az okmányirodák előtt, és nyomon követik, hogy hányan vesznek át lakcímkártyát akár a választás napján.

2014. április 02. 13:28

Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: miközben két hónap alatt 40 ezerrel csökkent a szavazópolgárok száma, a „voksturisták” – vagyis a másik lakcímre bejelentkezők – miatt 12 választókerületben többen szerepelnek a névjegyzékben. Ezek zömében budapesti, kétesélyesnek számító körzetek, a fővárosi 2-es választókerületben (a XI. kerületben) például február eleje és március vége között 988-cal nőtt a bejelentettek száma – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ez demográfiai okokkal nem magyarázható.

A politikus azt mondta: valószínű, hogy az átjelentkezéseket a Fidesz szervezi azért, hogy „last minute szavazókkal” a maga irányába döntse el a billegő körzeteket. Említett egy szintén visszaélést sejtető példát: a kisvárdai járásban fekvő Tornyospálca egyik átlagos házába több mint száz ember van bejelentve állandó lakosként a választói névjegyzék szerint. Emiatt a baloldali ellenzék helyi jelöltje a hatóságokhoz fordul.

Karácsony Gergely közölte: a szóban forgó választókerületekben aktivistáik ott lesznek az okmányirodák előtt, és nyomon követik, hogy hányan vesznek át lakcímkártyát akár a választás napján. 

Bárándy Gergely MSZP-s képviselő arról beszélt: nemcsak választási csalásról, hanem bűncselekményről van szó, hiszen a fiktív lakcímre bejelentkezés közokirat-hamisítás. A szocialista politikus szerint az „Orbán-kormány azért, hogy a billegő körzeteket megnyerje, buszoztat, fiktív lakcímeket kreál”, és becsületes embereket tesz cinkossá egy bűncselekményben. Mint mondta, egy ilyen ügyben a fiktív lakcímre bejelentkező a tettes, a lakást papíron rendelkezésre bocsátó a bűnsegéd, aki pedig ezt szervezi, a felbujtó.

Arra a kérdésre, mi igazolja, hogy a bejelentkezések mögött a Fidesz áll, Karácsony Gergely úgy felelt: a visszaélésre lehetőséget adó szabályozást a jelenlegi kormánytöbbség hozta, a kormányhivatalok vezetőit is ők nevezték ki, és az említett választókerületek is olyanok, amelyeket „a Fidesz nagy valószínűséggel tisztességes módon nem tudna megnyerni”.

Bárándy Gergely azt hozta példaként, hogy Zuglóban nagyjából 700-zal többen akarnak szavazni, mint ahányan két hónappal ezelőtt a névjegyzékben voltak, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén nagyjából ugyanennyivel kevesebben. A szabolcsi város polgármestere, Lipők Sándor pedig a zuglói jelölt, Papcsák Ferenc kampányfőnöke – közölte.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. április 02. 23:31
Aki nem a lakóhelyén szavaz, az szavazhasson levélben. Mindjárt megoldódna a dolog. Csak nem érdeke az állampártnak a megoldás.
kjkj945
2014. április 02. 17:11
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300036.TV 111. Az átjelentkezés 250. § (1) Az átjelentkezésre irányuló kérelmet az a lakcíme szerinti szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgár nyújthatja be, aki a szavazás napján Magyarország területén, de a magyarországi lakcíme szerinti szavazókörtől eltérő szavazókör területén tartózkodik. (2) Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek a választás kitűzését követően, legkésőbb a szavazást megelőző második napon kell megérkeznie a helyi választási irodához. (3) Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek a 92. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek a megjelölését, ahol a választópolgár szavazni kíván. (4) A helyi választási iroda a kérelem alapján a választópolgárt törli a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékéből, egyidejűleg felveszi a (3) bekezdés szerint megjelölt település 78. § szerint kijelölt szavazókörének névjegyzékébe, egy szavazókörös településen a szavazókör névjegyzékébe. (5) Az átjelentkező választópolgár a szavazást megelőző második napon 16 óráig módosíthatja vagy visszavonhatja átjelentkezési kérelmét. A kérelemnek tartalmaznia kell a 92. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adatokat.
kukagyerek
2014. április 02. 15:29
"Több választókerületben is voksturistáktól tart a baloldal" ................ Ismeritek egymást, bal-jobb-komcsik,
suverän
2014. április 02. 15:14
Gondolom fel se merült Karácsonyban, hogy itt egyszerűen arról van szó hogy főleg a 11. kerületben (én is ott lakom) nagyon sok az egyetemista, ill aki vidéki és albérletben lakik? 988-al nőtt, úristen hatalmas szám. Több ezren lehetnek akik nem budapestiek. Minden kerületben. Mikor kérjék ezek az emberek a névjegyzékbe vételt ha nem választások előtt pár héttel? Nekem is rengeteg ismerősöm jelentkezett át valamelyik budapesti kerületbe mert itt lakik és nem akar csak a választás miatt hazautazni. Komolyan mondom, ezek mindent megpróbálnak összehazudni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!