Minden ülésnapra három törvény: így dolgozott a parlament idén

2013. december 23. 10:13

Az Országgyűlés 2013-ban a tavalyihoz képest harminccal több, összesen 255 törvényt fogadott el, mindezt azonban a 2012-es 918 óra helyett 795 órányi ülésezés alatt. Novák Elődöt négy alkalommal 645 ezer forintra büntették, egyébként Szanyi Tiboron kívül csak jobbikos és független képviselőket büntettek.

2013. december 23. 10:13

A törvények mellett 105 határozatot és két politikai nyilatkozatot is elfogadtak a képviselők. A törvények közül 88 volt új jogszabály, 167 törvénymódosítás és 44 nemzetközi egyezmény. A határozatok között 38 mentelmi ügy szerepelt, amelyek közül nyolc alkalommal függesztették fel az adott képviselő mentelmi jogát.

2013-ban összesen 432 törvényt nyújtottak be az Országgyűlésnek, ebből 180-at a kormány, 92 törvényt pedig a kormánypárti képviselők, ezekből összesen 251-et el is fogadott a parlament. Az ellenzék által benyújtott 157 törvényjavaslatból kettő nyerte el a képviselők többségének bizalmát, a bizottságok három javaslata közül kettőből született törvény. A kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen egyetlen törvényjavaslatot sem nyújtottak be.

Az Országgyűlés ebben az évben 88 napon, összesen 795 órát ülésezett. A képviselők 2157 alkalommal szavaztak, ebből a legtöbbször – 1116 alkalommal – módosító indítványok szavazásakor nyomták meg a gombot.

Januártól az utolsó, december 17-én tartott üléséig összesen 267 interpellációt, 311 azonnali kérdést és 229 kérdést mondtak el a képviselők. Napirend előtt 326, napirend után pedig 151 alkalommal szólaltak fel. Az ellenzéki képviselők 2013-ban összesen 2059 írásbeli kérdést intéztek, javarészt a kormányhoz.

Az Országgyűlés állandó bizottságai egy év alatt 758 alkalommal üléseztek, összesen 744 órán keresztül. A legtöbbször és a legtovább is az alkotmányügyi bizottság tagjai tartottak ülést.

A házvezetés 2013-ban összesen 53 alkalommal élt a pénzbírság kiszabásának lehetőségével. A szocialista Szanyi Tibor mellett csak jobbikos és független képviselők tiszteletdíját csökkentették. A legtöbbször – négy alkalommal – Novák Elődre szabtak ki pénzbírságot, összesen 645 640 forint értékben.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Shom_Ford_All
2013. december 23. 11:01
Mindegyik gránitszilárdságú. Egyéni képviselői indítványokból, szakmai egyeztetések nélküli törvénygyár, az igénytelenség a mérték. Kövér úr meg beszél a tekintélyről. Azt is ki kéne érdemelni és nem parancsba adni.
kjkj945
2013. december 23. 10:52
A törvényt nem csak meghozni kell, be is kell tartatni!!! Ja az nem érdekük a megélhetésieknek!!!
Secnir
2013. december 23. 10:38
"Az Országgyűlés ebben az évben 88 napon, összesen 795 órát ülésezett." matek: 795 óra az 100 munkanap, nagy jóindulattal 5 hónap. a 12-ből. és a többiért miért kaptak fizetést?
3M..
2013. december 23. 10:29
A Fideszes vezetésű parlamentben nyilván egy fideszes képviselőt sem fognak megbüntetni. A képviselő urak nem igen szakították meg magukat. 157-2. Ennyire nem lehetnek rosszak az ellenzéki előterjesztések. Csak a Jobbikos beterjesztések legalább 98%-a magyar érdekeket szolgált, kár hogy ennyire háttérbe szorultak az idegen érdekekhez képest. Ez a 88 munkanap, finoman szólva is gyenge teljesítmény, sőt néhány fórumtársunk gondolatai bizony szárnyalni kezdenekek e szám hallatán. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!