Utcanevekről népszavaznak egy nógrádi faluban

2013. szeptember 25. 08:28

Népszavazást írnak ki a Nógrád megyei Tolmácson, mert a lakosság egy része nem ért egyet azzal, hogy az önkormányzat áprilisban közterületi elnevezéseket változtatott meg, és azt szeretnék, ha visszaállítanák a korábbi neveket.

2013. szeptember 25. 08:28

Torma Andrea, Tolmács jegyzője elmondta: a képviselő-testület április 23-án döntött egyes közterületek elnevezéséről Tolmács történelmét és hagyományait alapul véve. Az Alkotmány utca elnevezését Sziluska utcára, a Csokonai utcáét Zarándokra, a Szépvölgyi utcáét Füvellő utcára változtatták, míg a Tolmácsi út új neve Szent Lőrinc út, a Béke téré pedig Kovács Géza tér lett. A testület négy igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül döntött.

A jegyző közölte: azok a lakosok, akik nem értettek egyet az átnevezéssel, aláírásgyűjtésbe kezdtek, emellett törvényességi felügyeleti vizsgálatot kezdeményeztek. Egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy az ügyintézés jelentős kiadással jár, ezzel szemben az eljárások illetékmentesek.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeleti főosztálya jogszerűnek és törvényesnek ítélte a testület határozatát, ugyanakkor azt javasolta, hogy tartsanak közmeghallgatást az ügyben. Ez június 7-én megtörtént, majd az önkormányzat további társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kérdést, és az elhangzott, beérkezett véleményeket figyelembe véve a következő testületi ülésen újratárgyalta az elnevezéseket. Ekkor az önkormányzat négy igen és egy tartózkodás mellett helybenhagyta korábbi határozatát.

Az aláírásgyűjtő íveket 133 aláírással adták be augusztus 15-én. Mivel 127 érvényes volt, és 120 elegendő lett volna, várhatóan a novemberi testületi ülésen tűzik ki a helyi népszavazás időpontját, négy hónapon belülre. A faluban 763-an laknak, közülük 640-en jogosultak választásra.

Tolmácson hat közterület elnevezése változatlan maradt, és mint egy lakosságnak szóló tájékoztatóból kiderül, a változásokról a falu történetét megíró Kovács Géza atya javaslata alapján döntöttek, ő a település máig egyetlen díszpolgára. A Sziluska, Zarándok, Füvellő elnevezéseknél például arról írnak, hogy a lakosok többsége ezeket a csak Tolmácsra jellemző megnevezéseket használta, illetve használja, így a szájhagyomány nyomán kialakult neveket jelenítették meg utcanevekként.

Ha a népszavazás érvényes és eredményes lesz, az eredménye kötelező érvényű lesz a képviselő-testületre.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. szeptember 25. 12:05
"Sziluska", "Füvellő" - a szép, régi neveket kár volna elveszni hagyni.
kizökkentidő
2013. szeptember 25. 09:47
Politikusról soha nem szabadna utcát, teret elnevezni. A változtatással járó kellemetlenségeket minden esetben a lakosság szenvedi el.
Fahrenheit 451
2013. szeptember 25. 09:13
"Az Alkotmány utca elnevezését Sziluska utcára, a Csokonai utcáét Zarándokra, a Szépvölgyi utcáét Füvellő utcára változtatták, míg a Tolmácsi út új neve Szent Lőrinc út, a Béke téré pedig Kovács Géza tér lett." "a változásokról a falu történetét megíró Kovács Géza atya javaslata alapján döntöttek" Egy 763 lelkes faluban tömérdek pénzt visz el öt közterület átnevezése, amiből a főteret arról a papról neveznék el, aki kitalálta, hogy a közterületek majd felét átnevezzék. Ezt megszavazni merő seggnyalás.
Csigorin
2013. szeptember 25. 08:50
jaja ingyen van, persze, csak eppen ki fogja megteriteni azt a rengeteg utanajarast az osszes hivatalnal, szolgaltatonal, amit a lakcimvaltozas bejelentese jelent?! Fasznak kell atnevezesekkel szorakozni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!