A főpolgármester nem terjeszt közterületi elnevezést a közgyűlés elé

2013. június 24. 13:18

Tartja magát a múlt héten bejelentettekhez és nem kíván közterületi elnevezést, átnevezést a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni a főpolgármester.

2013. június 24. 13:18

A Demokratikus Koalíció hétfőn közölte, levélben fordulnak Tarlós Istvánhoz azt kezdeményezve, hogy a Fővárosi Közgyűlés nevezzen el közterületet a múlt szerdán elhunyt Horn Gyuláról.

Tarlós István közleményében azt írta: mindenekelőtt őszinte együttérzését fejezi ki Horn Gyula hozzátartozóinak. Úgy fogalmazott, bár politikai érzelmeik távol esnek egymástól, elismeri, hogy a volt miniszterelnök politikusi tehetsége rendkívüli, csak keveseknek adatik meg.

A főpolgármester azt írta: az utóbbi időben aránytalanná és a kelleténél élesebbé váltak a közterület-elnevezési viták. Ami szintén kedvezőtlen, hogy ezek a kérdések a közvélemény elé is téves, pontatlan, hamis interpretációban kerültek – közölte, hozzátéve: ezért már a múlt hét első felében jelezte, hogy – tartalmától függetlenül – egyelőre semmilyen közterületi elnevezést, átnevezést nem kíván a közgyűlés elé terjeszteni, és ehhez szeretné tartani magát.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. június 24. 14:06
"A Demokratikus Koalíció hétfőn közölte, levélben fordulnak Tarlós Istvánhoz azt kezdeményezve, hogy a Fővárosi Közgyűlés nevezzen el közterületet a múlt szerdán elhunyt Horn Gyuláról." :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!