Megtartotta a Jobbik az anticionista tüntetést

2013. május 04. 12:39

Fokozott rendőri jelenlét mellett tartotta meg a Jobbik szombaton Budapesten azt a tüntetést, amelyet a bolsevizmus és a cionizmus áldozatainak emlékére hirdettek meg a Zsidó Világkongresszus kapcsán.

2013. május 04. 12:39

A rendőrség által betiltott, de bírósági döntéssel utóbb engedélyezett demonstráción Vona Gábor, a Jobbik elnöke több száz fős hallgatóság előtt arról beszélt, szerinte Orbán Viktor kormányfő visszaélt hatalmával, amikor a rendezvény megakadályozására utasította a belügyminisztert, ezért elképzelhető, hogy feljelentést tesz. Az ellenzéki pártvezető beszédét azzal kezdte, a Zsidó Világkongresszusban és a „trafikbotrányban” szerinte közös, hogy „a Fidesz mind a két esetben besétált a Dohány utcába”.

Vona Gábor a nemzeti színű, jobbikos és árpádsávos zászlók alatt álló – szerinte ezer fős – tömeg előtt arról beszélt, ha azt akarnák, hogy ne legyen ilyen tüntetés, akkor Simon Peresz izraeli elnöknek bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól, amiért Magyarország felvásárlására hívott fel. Le kellene mondania minden izraeli-magyar állampolgárságú országgyűlési képviselőnek és államigazgatási dolgozóknak, tartsák be az ENSZ határozatait és adják meg a palesztin nép jogát a szabad és független államhoz, továbbá a hazai zsidóság kérjen bocsánatot „a Tanácsköztársaság idején és a Rákosi-rendszer által elkövetett, zsidók által elkövetett magyar-gyilkosságokért” – folytatta. Vona Gábor arról, hogy a rendezvény provokáció lenne, kijelentette: „nem kelek és fekszek Izraellel, engem ez az egész kérdés nem érdekel, engem Magyarország érdekel, de ők jönnek, és nap mint nap az orrunkba dörgölik ezt az egészet. Ők provokálnak bennünket”. Szóvá tette, hogy sem a Fidesz, sem az MSZP nem szólt semmit Simon Peresz általa hivatkozott kijelentésére.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője a rendezvény elején arra kérte a megjelenteket, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek meg a második világháború magyar áldozatairól. Elmondta, azért gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a bolsevizmus és a cionizmus áldozatairól. Fel kell szólítani a Zsidó Világkongresszus képviselőit, hogy kövessék meg az áldozatokat - jelentette ki.

Frakciótársa, Gyöngyösi Márton beszédében azt mondta: népet és nemzetet úgy nem aláztak meg saját vezetőik, mint a magát nemzeti ügyek kormányának kikiáltó, „a cionizmus szolgálatába állt” jelenlegi kormányzat tagjai, akik „kizárólag retorikájukban különböznek a nyíltan internacionalista és cionista szociálliberális elődeiktől”.

Egy a tömegben elöl álló férfi rövid ideig egy horogkeresztet ábrázoló lapot tartott a kezében, őt a rendőrök igazoltatták.

A tüntetés kezdetével egy időben a közeli Szabadság téren egy a Facebookon szerveződött 30-40 fős csoport szocialista politikusok – például Lendvai Ildikó, Steiner Pál, Pál Tibor, Szanyi Tibor és Kunhalmi Ágnes – részvételével a pártrendezvény miatti tiltakozásul flashmobot (villámcsődületet) tartott. A résztvevők táblákat tartottak a kezükben, melyeken mások mellett Kabos Gyula, Garas Dezső színész, Gelléri Andor Endre és Rejtő Jenő író és Teller Ede tudós fényképei voltak láthatóak. Az egyik rendező utalt arra, a táblákra olyan zsidó származású magyarok képeit tették, akikre Magyarország büszke lehet. A rendőrség a mintegy negyedórás flashmob idejére laza sorfalat állt a két rendezvény között, atrocitás, rendbontás nem történt.

Összesen 491 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bábeli békák
2013. május 05. 22:50
Mihók. :D
drkovax
2013. május 05. 19:22
Ha már azt megakadályozta Orbán, hogy elkészülhessenek "az Élet menetét megzavaró fasiszták" c. sajtófotók, akoor muszáj volt a Jobbiknak és a Fővárosi Ítélőtáblának összehozni valamit, hogy mégiscsak elkészülhessenek azok a szükséges felvételek ... Ilyen f@xok meg csak szándékosan és szervezetten lehetnek, nem spotán ...
Bábeli békák
2013. május 05. 18:55
Szerintem az egésznek az a lényege, hogy baltával nem lehet ablakot pucolni.
jozanesz
2013. május 05. 18:35
Szégyen, hogy a jobbik az embergyűlöletével akar népszerű lenni, de amint a történelem is bizonyítja nem fog sikerülni nekik. Minden tisztességes magyar ember tudja, hogy ennek a vége vereség lesz!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!