Emmi: Nőtt a felsőoktatási intézmények támogatása

2013. február 26. 20:04

A kormány 23 milliárd forint többlettámogatást nyújt idén a felsőoktatási intézményeknek tavalyhoz képest, szemben a csökkenő támogatottságról szóló a sajtóhírekkel – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.

2013. február 26. 20:04
Mint írták, a felsőoktatási intézmények hallgatói létszáma folyamatosan csökken, ami egyrészt a demográfiai helyzettel, másrészt egyes szakok hallgatókat vonzó képességének jelentős csökkenésével magyarázható. Az pedig, hogy melyik, illetve mely területen oktató tanártól válik meg az egyetem, az intézmény saját döntése – hangsúlyozták.
 
Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának (BTK) dékánja szombaton közölte az MTI-vel, hogy az egyetemi költségvetési megszorítások miatt március elsejétől 22 oktatót küldenek el. Nyugdíjas korú, 62, illetve 65 év fölötti emberekről van szó, további tíz, félállású oktatójukat pedig arra kérik, hogy igényeljenek fizetés nélküli szabadságot az év végéig.
 
Az Oktatói Hálózat hétfői állásfoglalásában azt írta: a kényszernyugdíjazások és az elbocsátások egyenes és régóta előre látható következményei a múlt év decemberében az Országgyűlés által elfogadott költségvetésnek.
 
Hétfőn a Hálózat a Tanszabadságért szolidaritást vállalt az elbocsátások ellen tiltakozó oktatókkal, hallgatókkal, a Magyartanárok Egyesülete pedig kedden közleményben ítélte el a nyugdíjazási, leépítési folyamatot.
 
Kedd délután az Oktatói Hálózat tagjai több száz diákkal közösen tiltakozásuk kifejezéseként élőlánccal vették körbe az ELTE BTK egyik épületét.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pierre bayle
2013. február 27. 08:45
Amelyik országban ekkorát lehet hazudni, ott nagyon nagy baj van.
gebasz
2013. február 26. 23:38
hihetetlen ez a pofátlanság nyilván csak viccből küldik el a tanárokat az ELTE-ről
huttinger
2013. február 26. 21:22
A Mandiner szívatja a jobbereket. Csupa védhetetlen fideszes kóklerség.
liberálzöld.
2013. február 26. 21:05
A negatív növekedés is növekedés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!