A Fidesz szerint fair a hallgatói szerződés

2013. február 09. 15:59

Pósán László szerint a hallgatói szerződés garancia arra, hogy „a magyar emberek kemény munkájából képzett magyar fiatalok” tanulmányaik után egy bizonyos ideig tudásukat a magyar társadalom javára fordítsák.

2013. február 09. 15:59

A felsőoktatást finanszírozó adófizetők és a hallgatók közötti fair megállapodásnak tartja a Fidesz a hallgatói szerződést – közölte Pósán László, a parlament oktatási bizottságának kormánypárti alelnöke annak kapcsán, hogy a Fidesz-KDNP alaptörvény-módosításában azt javaslata: az alkotmány rögzítse a hallgatói szerződés lehetőségét.

Pósán László szerint a hallgatói szerződés garancia arra, hogy „a magyar emberek kemény munkájából képzett magyar fiatalok” tanulmányaik után egy bizonyos ideig tudásukat a magyar társadalom javára fordítsák. Miután az Alkotmánybíróság tavaly júliusban kimondta, hogy mindezt nem elég rendeletben szabályozni, hanem törvényi szinten szükséges, az alkotmánymódosítás ennek megfelelően ezt az elvet rögzíti – írta közleményében a kormánypárti politikus.

Hozzátette: több nyugat-európai országban is van példa hasonló szabályozásra, „s ott ezt minden politikai párt teljesen normális alapelvnek, a közpénzekkel történő felelős gazdálkodás természetes velejárójának tartja”. Megjegyezte: egyedül a magyar baloldal törekszik ezúttal is csak politikai haszonszerzésre. Pósán László úgy vélekedett, hogy a magyar adófizető családok semmibe vétele és értelmetlen luxus lenne, „hogy a nálunk jóval gazdagabb országok számára képezzünk orvosokat, ápolókat, mérnököket”.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papamaci53
2013. február 10. 09:03
Kedves hozzászólók van olyan is hogy HAZASZERETET ami azt jelenti hogy nem csak ingyen tanulunk az adófizetők pénzén hanem ha nem megy olyan jól a hazámnak akkor is kitartok mellette. Ezt nemismerik a amost höbörgő fiatalok. Szerintem nem is tudják hogy mi az a HAZASZERETET.
huttinger
2013. február 09. 22:48
"""a közpénzekkel történő felelős gazdálkodás természetes velejárójának tartja”.""" Ha egy felsőoktatásban résztvevő hallgató önköltséges képzésben részesül ott hol jelenik meg a közpénz?
hihhaa
2013. február 09. 20:26
Szerintem is fair lenne valamiféle hűségidőt elvárni azoktól, akiknek diplomát adunk, és 20 évből 10 év egyáltalán nem egy teljesíthetetlen dolog.. Másfelől nem biztos, hogy megoldja a problémát, akiknek csak a pénz számít, azok úgyis itt hagyják hazájukat. Fölösleges az orvosokra kihegyezni, bár valóban ők csinálják legfeltűnőbben, és az ő képzésük az egyik legdrágább.
oskar
2013. február 09. 18:42
Szerintem, keményebb is lehetne az a hallgatói szerződés. Az USA-ban is van ilyen. Vagy az amerikai állam, vagy magáncég, magánszemély átvállalja a tanítás finanszírozását bizonyos feltételekkel. Meg kell nézni az USA gyakorlatot, hogy mit ad, és miért, és úgy kell csinálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!