Megjelent a pályázati felhívás a nemzeti dohányboltokra

2012. november 15. 13:28

Közzétette a nemzeti fejlesztési miniszter a koncessziós pályázati felhívást a dohánytermékek kiskereskedelmére csütörtökön.

2012. november 15. 13:28

A kormány honlapján megjelent pályázati felhívás szerint a koncessziós díj a kétezer lakos alatti településeken évi nettó 100 ezer, a kétezer és tízezer fő közötti lakosúaknál 160 ezer, a tízezer fő felettieken 200 ezer, Budapesten, a megyei jogú városokban és a megyeszékhelyeken pedig 240 ezer forint. Az olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a kétezer főt nem haladja meg, legfeljebb egy dohányboltra szerezhető koncesszió, ahol a kétezer főt meghaladja, ott legalább egyre, és minden kétezer lakos után további egyre.

Egy pályázó több érvényes pályázatot is benyújthat, de egy személlyel egy időpontban legfeljebb öt megkötött koncessziós szerződés lehet hatályban. Ha több dohánybolt van a településen, akkor egy személynél a helyi dohányboltok legfeljebb kétharmada lehet. A pályázat beadásának díja 25 ezer forint, 100 ezer forintot pedig letétbe kell helyezni a pályázat végéig.

A pályázati felhívás szerint a részletes feltételek, a pályázat elbírálásának szempontjai és további információk a 2012. december 15-én megjelenő koncessziós pályázati kiírásban lesznek hozzáférhetők. Az eredményhirdetés a benyújtási határidőt követő 30 napon belül megtörténik, a határidő egyszer 30 nappal meghosszabbítható. Újabb 30 nap után kötik meg a szerződéseket. A koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított húsz év.

A szeptemberben elfogadott törvény szerint állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A trafiktörvény körülbelül hétezer dohánybolttal számol, a jelenlegi több mint 40 ezer dohányértékesítő hely helyett.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
next mindig élni fog
2012. november 15. 15:24
Fogadjunk, hogy a hódmezővásárhelyi cég nyer? Le sem merem írni a nevét, de ismert! Aki meg nem tudja, annak segítsen a gugli! Hm!
liberálzöld.
2012. november 15. 14:11
"nemzeti dohánybolt" Hát mi lenne a dohánybolt, ha nem nemzeti? Na, ezt a f@xságoz kajáljátopk be, fideszesek! "Lázár János, a javaslat egyik benyújtója, a tervezettel kapcsolatban többször hangsúlyozta, hogy annak három fő célja van: az egyik, hogy megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását, a másik, hogy az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön, a harmadik pedig, hogy támogassa a magyar dohány-előállítókat" A három fő cél. 1. Süket duma( a fiatal eddig is hozzájutott, meg ezután is hozzá fog), 2. Aljas hazugság (hogyan és mennyi jut el a családokhoz). 3. hol van az a sok hazai dohány-előállító(Hacsak nem most építik ezerrel a fideszeközeli vállakozók állami pénzből. )? Félhivatalosan jelzem, hogy a BAT finoman visszavesz a termelésből (Ukrajnában gyárttatja a BAT márkákat), a fejlesztéseit leállította, a tervei szerint 9 év alatt a ternmeléssel teljesen kivonul az országból (csak kereskedni fog). És akkor Pécs méginkább a kultura városa lesz. Mert munkahely az egyre kevesebb lesz.
reggos
2012. november 15. 13:50
Vajon még mnekkora a holdudvar, és mennyi a haverok haverja?
sky.net
2012. november 15. 13:49
ja kiszervezzük a piacot a saját klientúrának ...hol lehet befizetni a jattot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!