Elkezdi tárgyalni az új földtörvényt a Ház

2012. október 14. 18:48

Az elmúlt hetek hosszabb ülései után visszatér a kétnapos ülésezéshez az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn szavazhatnak a köztársasági elnök által visszaküldött és javaslata alapján megváltoztatott településfejlesztési törvénymódosításról, valamint módosíthatják a választási regisztrációt lehetővé tevő alkotmánymódosító javaslatot. A parlament kedden a kormány új földtörvényének tárgyalásába kezd.

2012. október 14. 18:48

A Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációs blokk követ. A határozathozatalok alatt elsőként a bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatos alkotmánymódosítás és a kapcsolódó igazságügyi tárgyú törvények visszavonásáról szavazhatnak. A kormány kedden közölte, hogy mérlegelni szeretné az Országos Bírósági Hivatal és a legfőbb ügyész észrevételeit, ezért visszavonja az említett előterjesztéseket, amihez azonban az Országgyűlés hozzájárulása is szükséges.  A házelnök vasárnap délben elérhető napirendi javaslata alapján szavazás várható a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról. A képviselők az alkotmányügyi bizottság kezdeményezésére egészíthetik ki azt a kormánypárti indítványt, amely az alaptörvénybe foglalná a választójog előzetes regisztrációhoz köthetőségét. Amennyiben a Ház elfogadja a bizottsági indítványt, akkor az alkotmány szintjén rögzíthetik majd, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezők - az eredeti javaslattal szemben - mégsem regisztrálhatnak levélben a választásokra, azt kizárólag személyesen, vagy elektronikus formában tehetik meg a voksolást megelőző 15. napig. A változtatást a Fidesz azzal indokolta, hogy Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke aggályosnak nevezte a levélben történő feliratkozást.  

 
Az Országgyűlés dönthet az államfő által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslat egyikéről is. A szeptember 24-én megszavazott, a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvénymódosítás egy pontját Áder János tartalmi szempontból kifogásolta. Az elfogadott előterjesztés felhatalmazást adott a miniszternek, hogy rendelettel állapítsa meg a települési önkormányzat helyi parkolási rendjét megalapozó szakmai, eljárási szabályokat és az ezzel kapcsolatos bevétel felhasználásának szabályait. Áder János képviselőknek írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati törvény szerint a helyhatóságok feladata a parkolás rend meghatározása, a jogszabályok pedig nem adnak felhatalmazást a miniszternek a bevételek felhasználására vonatkozó szabályok megállapítására. A belügyminiszter a köztársasági elnök észrevételére reagálva szerdán zárószavazás előtti módosító indítványban javasolta törölni a kifogásolt passzust. A képviselők szintén hétfőn szavazhatnak az idei költségvetés azon módosításáról, amely ötmilliárd forintról tizenötmilliárd forintra növelné azt a keretösszeget, ameddig az állam ingyenesen adhat át vagyonelemeket az önkormányzatoknak.
 
A parlament elfogadhatja azt az indítványt is, amely az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése és a magasabb szintű egészségügyi ellátás érdekében emelné a cigaretta, a dohány, az alkoholos italok, valamint az LPG-üzemanyagok adómértékét. A fentiek mellett döntés várható még a kormány 2011-es zárszámadásáról, a Bethlen Gábor Alap 2011-es működéséről és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2011-es költségvetéséről szóló határozatokról. A szavazásokat követő vitákban a képviselők egyebek mellett megtárgyalhatják a Volánbusz-bizottság jelentését, amely a társaság 2003-as reorganizációs programja végrehajtását vizsgálta. Az Országgyűlés keddi napirendje az új földtörvény általános vitájának megkezdésével indul. Ennek során a miniszteri expozé, valamint a frakciók vezérszónokainak felszólalásai hangzanak el, míg további képviselői felszólalásokra a vita folytatásában lesz lehetőség. Orbán Viktor szombaton, Cegléden azt mondta, az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi „a zsebszerződéssel kilopott földet”, megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot. A külföldiek termőföldszerzéséről szólva nyomatékosította: az új jogszabállyal ez „be van fejezve, nincs, nem lesz”.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. október 14. 23:55
Nagyon sok embernek elértéktelenedik a vagyonkája...A cél egyértelmű: leszorítani a hazai földárakat, hogy olcsón tudjanak szerezni a haverok.
FOB
2012. október 14. 21:10
"Elkezdi tárgyalni az új földtörvényt a Ház" Szóval a régivel nem lehet eleget lopni.
pierre bayle
2012. október 14. 20:52
Valaki elmagyarázná nekem ezt a dolgot, csak mert minimálisan érintve vagyok. Nagyapámtól örököltem ugyanis egy darabka nagyon szar minőségű földet, amit asszem kábé évi 15 ezer forintért adunk bérbe. Miért jó az nekem, h nem adhatom el külföldinek? A józan ész azt mondatná, hogy minél szélesebb a potenciális vevők köre, annál többet ér a cucc, nem? Magyarán, akinek földje van, az nem érdekelt az adminisztratív korlátozásban, nem? Tanítsatok, mert télleg nem világos előttem a problematika!
Kommentelő
2012. október 14. 20:34
Nem értem, minek kell sírni, hogy holland-német-osztrák gazdák normális gazdálkodást folytatnak, normális körülmények között foglalkoztatva embereket, és korrektül fizetve az adókat. Az alternatíva ugyanis Mészáros Lőrinc, Flier, a fogorvos, meg a kiccsaládjuk, akik a munkáltatottak számát minimalizálják, vagy simán továbbkölcsönzik a földet, és nem érdelkik őket a mezőgazdaság, sem a korrupciómentes gazdálkodás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!