Mesterházy: Utánam, srácok!

2010. február 20. 13:42

Az MSZP kampánynyitóján tartott beszédében a kormányfőjelölt elmondta: az út, amit ajánl, a jövőről szól. Lendvai szerint az MSZP-nek fel kell vennie a kesztyűt, és ki kell állnia az ország önbecsüléséért, Gráf József pedig bízik a győzelemben.

2010. február 20. 13:42
Állva tapsoltak a megjelentek az MSZP új kampánydala közben. Mesterházy úgy fogalmazott: szembe akar menni az ország három válságával; a gazdasági világválsággal, a politikai és a demokratikus válsággal. Elmondta: a magyar baloldal feladata, hogy bontsa le a határokat az emberek között, ahogyan 20 évvel ezelőtt Horn Gyula és Németh Miklós tette. A szocialista kormányfőjelölt a budapesti SYMA-csarnokban tartott rendezvényen kiemelte: közösen meg lehet valósítani a rendszerváltás álmát.
 
„Új jelölt vagyok, új világképpel. Megvan bennem az a bátorság, erő, ami ahhoz kell, hogy szakítsak a múlt hibáival” - hangsúlyozta. Az új irány Mesterházy szerint fellendüléshez vezet, visszaállítja  a közbizalmat, megszüntetni a félelem légkörét. A szocialisták listavezetője felszólította Orbán Viktort, hogy a Fidesz is csatlakozzon az MSZP-hez a szélsőségek elleni küzdelemben. Mesterházy Attila hangsúlyozta: aki távol marad a választásoktól, az a szélsőjobboldalra szavaz.
 
A kampánynyitón szintén felszólaló Gráf József agrárminiszter szerint az MSZP-nek nem a reménytelenek bátorságával kell belevágnia a választásba, hanem nyernie kell. Lendvai Ildikó, a szocialista párt elnöke pedig kiemelte: „Elég a nyuszi magatartásból, a szemlesütésből; itt az ideje, hogy a szocialisták megszólaljanak, van miről, és van kinek, fel a fejjel magyar baloldal!”
 
„Készen állok, hogy végigmenjek az úton, megvan bennem ehhez az erő, induljuk együtt, utánam srácok!” - zárta beszédét Mesterházy Attila.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2010. február 22. 08:17
De jó éljen a retró..! "Azt mondják, hogy nem vagyok jó gyerek, Változnom kell még, Nem tudják, hogy ahhoz, hogy más legyek, A jó tanács nem elég. " Éljen az MSZP Lada Jocija. Gondolom emlékszik erre is valaki : http://www.youtube.com/watch?v=nmvpYEwQhco
kutyi
2010. február 21. 12:47
@iMan Ne viccelj ! 4 év múlva még itt lesz Mesterházy ?
iMan
2010. február 21. 12:42
Ha a Fidesz két egy ciklusnál többet akar kormányozni, kell be kell szüntetnie/be kell tiltania az MSZP-t,máskülönben 4 év múlva újra ők jönnek!
kutyi
2010. február 21. 12:28
Új jelölt, új világképpel ? Semminek nincs határa ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!